Eddig: 1 671 363 / 3 000 000 Ft, 80 támogató. Még7nap.
Légy része az igazságnak!

Kórházi orvosokat toboroznak háziorvosi ügyeletre Győr-Moson-Sopron vármegyében

Itt márciustól térnek át az új alapellátási ügyeleti rendszerre, amit az önkormányzatok helyett az Országos Mentőszolgálat működtet.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ)Győr-Moson-Sopronban a háziorvosok helyett a megyei kórházzal kötött szerződést az alapellátási ügyeleti feladatok ellátására. Az ügyeleti pont Győrben és Mosonmagyaróváron is a kórházban működik majd március elsejétől, írta meg a Népszava . A lap úgy tudja, hogy a kórházi orvosokat pluszpénz és a szabadnap ígéretével toborozzák.

A Győr-Moson-Sopron megyei kórház főigazgatója és orvosigazgatója levelet írt kollégáiknak, melyben azt kérik, hogy jelentkezzenek a feladatra. Az OMSZ azt írta a lapnak, hogy „mintegy 40 orvossal folyik a szerződéskötés adminisztrációja. Amíg nem csatlakozik elég háziorvos, a helyükre jogszerűen más orvosokat, illetve orvosi felügyelet mellett tevékenykedő mentőtiszteket is alkalmaznak a betegek érdekében.”

Mivel Győr körzetében egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését, így a megyeszékhely kórházában dolgozó rezidensek és szakorvosjelöltek látják majd el az „egyelőre csak márciusra tervezendő” ügyeletet.

Győr-Moson-Sopronban márciustól térnek át az új alapellátási ügyeleti rendszerre, amit az önkormányzatok helyett az Országos Mentőszolgálat működtet. A kamara viszont arra szólította fel a háziorvosokat, hogy ne szerződjenek az új ügyeleti rendszerhez, amíg követeléseiket nem teljesíti a Belügyminisztérium. Az érdekképviselet szerint az ország több pontján megtévesztéssel, fenyegetéssel próbálták rávenni az orvosokat a szerződés aláírására.

Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) megyei szervezetének elnöke egy hete arról számolt be, hogy a megyében olyan háziorvosok is kaptak ügyeleti beosztást Győr-Moson-Sopron megyében, akik még a szerződést sem írták alá arról, hogy részt vesznek a mentőszolgálat által szervezett új ügyeleti rendszerben. A MOK jogászai akkor arra hívták fel a figyelmet, hogy jogtalanul osztották be az érintett orvosokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek