218 forint körül lesz egy köbméter ivóvíz jövőre, de nem mindenkinek

Az ivóvíz- és csatornadíjakat is központosítja a kormány, Szombathelyen árcsökkenés várható.

Az ivóvíz rezsicsökkentéses hatósági ára helyett sávosan kellene meghatározni a lakossági árat, a fogyasztás nagysága szerint – írtuk két hete. Megint lecsapott a rezsicsökkentés átka, nagyon nehéz helyzetben van a Vasivíz Zrt. 2023. March 29. 19:19

A szombathelyi közgyűlés Gazdasági és Jogi Bizottságának márciusi ülésén hangzott el, hogy a rezsicsökkentés miatt már tíz éve 30 fillért fizet a lakosság a vezetékes víz literjéért, és ugyanennyit a szennyvízhálózat használatáért, miközben az előállítási költségek a korábbiak tízszeresére nőttek.

Masszív veszteséget termel a rezsicsökkentés által sújtott rendszer

Ennek következtében a Vasivíz veszteségesen működik, idén 501 millió forint bevételétől esik el a cég a rezsicsökkentés miatt. A vállalat az idei évre mínusz 2,2 milliárd forint adózás előtti eredménnyel, azaz hiánnyal számol.

Üzleti tervükben azt írták, hogy kormányzati beavatkozásra lenne szükség, ami lehet állami támogatás, illetve a díjmegállapítás szabályainak változása, vagy a cég tulajdonosainak kell közbelépnie.

Kis pénz, kis fogyasztás, nagy pénz, nagy fogyasztás

A szabályváltozást úgy értik, hogy sávosan kellene meghatározni a víz- és csatornadíjakat. Ami azt jelentené, hogy annak, aki csak a mindennapi élethez szükséges vízmennyiséget fogyasztja el, maradna a rezsicsökkentett ár. Viszont, akinek a fogyasztása az átlag felett van, az a plusz fogyasztást fizesse piaci áron.

Úgy tűnik, a kormány éppen erre készül, igaz, csak 2024-től. Gulyás Gergely a húsvét előtti utolsó kormányinfón mondta, hogy a kormány egységesíteni akarja a víz- és csatornadíjakat. A kijelentés után a Világgazdaság iparági szereplőket kérdezett meg arról, hogyan lehetne ezt megvalósítani.

Egységes árakat akarnak az egész országban

Az országban ugyanis komoly eltérések vannak az ivóvíz-árakban, amihez igazítják a csatornadíjakat is. Budapesten 218 forintot kell fizetni köbméterenként, ami átlagosnak mondható. De van olyan település, ahol 500 forint, és van, ahol 87 forint a köbméterenkénti ár.

A Vasivíz szolgáltatási területén, tehát Vas megye nagyobb részén 275,46 forintot kell fizetni az ivóvízért.

A fenti ár a lakossági tarifa, a nem lakossági fogyasztóknak 382,27 forintot kell fizetniük.

A várakozások szerint

az országos átlagos vízdíjat az alacsonynak számító 218 forintos budapesti szint körül határoznák meg.

Ami azt jelentené, hogy a Vasivíz területén olcsóbb lenne az ivóvíz a lakosságnak.

Ami viszont tovább súlyosbítaná a szolgáltató gazdasági gondjait, a Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint így a nem lakossági fogyasztók tarifáját kellene emelni.

Elkerülhetetlen a tarifa emelése

A másik megoldás a sávos tarifa lenne, amiről cikkünk elején írtunk. Hasonló működik most a földgáznál, ahol az átlagfogyasztásig az alacsonyabb árat kell fizetni, az átlag feletti fogyasztásnál viszont drágább lenne a tarifa.

De van egy harmadik megoldás is, ha az alapdíjat emeli a szolgáltató. Az alapdíjak nem függenek a fogyasztástól, ezt azért kell fizetni, mert a víziközmű-szolgáltatóknak akkor is keletkeznek kiadásaik, amikor az adott ügyfeleik éppen nem vételeznek vizet, vagy nem juttatnak szennyvizet a hálózatba.

A szakértők szerint bármelyik megoldást is választja a kormány, előbb-utóbb emelni kell a tarifákat, mert a szolgáltatók nehéz helyzete már az ivóvízellátás biztonságát fenyegeti.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet