Kormányinfó: kezdeményezik az alaptörvény módosítását, a veszélyhelyzeti kormányzást a háború idejére is kiterjesztenék

A választások után először tartott kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra.

Járvány

Gulyás Gergely a járványról szólva elmondta: a vírus intenzitása csökkent, alacsony a súlyos megbetegedések aránya, de ez nem jelenti azt, hogy a vírus eltűnt. Ezt mutatja, hogy a megbetegedések száma jelentős kilengéseket mutat az elmúlt hetek adatai alapján.

625 ezer háború elől menekülő ember érkezett az országba az ukrán vagy román határon át

Szentkirályi Alexandra köszönetet mondott mindenkinek, akik segítséget nyújtanak az Ukrajnából menekülteknek. 625 ezer azok száma, akik a háború elől menekülve érkeztek az ukrán vagy román határon keresztül Magyarországra, az összes menedékes kérelem 17 ezer volt, és 100 ezer ideiglenes tartózkodásra jogosító papírt állítottak ki. A szálláshelyek felajánlása, kiosztása is folyamatos, a katasztrófavédelem több mint 10 ezer embert helyezett el, fele az elhelyezetteknek gyermek.

270 ezer szolidaritási jegyet állított ki a MÁV. Megkezdődött az óvodákba, iskolákba integrálása az ukrán menekült fiataloknak, 300 óvodás, 1000 iskolás van már a magyar intézményekben, az egyetemeken 440-en.

Az ukrajnai menekültek 80 százaléka tovább utazott Magyarországról A háború kezdete óta 625 ezer ukrán menekült érkezett Magyarországra, 80 százalékuk tovább is ment, de így is több tízezer kárpátaljai és kelet-ukrajnai ember tartózkodik az országban. A kormány eddig 40 milliárd forintot költött az ukrajnai menekültekre, ennek 2 százalékát fizette az EU. További 4 milliárdot fordítanának a menekültek ellátására.

Árstop

A magyar gazdaság minden nehézség ellenére stabil lábakon áll – mondta Gulyás. Minden árstopnál döntést hoz majd a kormány, mi legyen a sorsuk, de alapvetően beváltak szerintük, az inflációt mérsékelték. 13% lenne az árstopok nélkül az infláció, ami most 8,6%. A rezsicsökkentés 2, az üzemanyag 1,5%-kal például. Gulyás szerint kormányzati intézkedésekkel továbbra is mérsékelni kell az inflációt, és 2022 őszén várható, hogy csökkenni fog.

Politikai és szakmai megfontolások alapján döntenek majd az árstopról, mondta Gulyás. Nem a gazdasági növekedés mértéke lesz a döntő, külön-külön határoznak a különböző árstopokról. Legkésőbb jövő héten dönteniük kell az élelmiszerárstopról - foglalta össze a Telex .

Az alaptörvény módosítását kezdeményezik: a veszélyhelyzeti kormányzást a háborús helyzetre is kiterjesztenék

Gulyás: A járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet május 31-ével megszűnik. Az alaptörvény módosítását kezdeményezik, hogy háborús helyzet esetén is lehetséges legyen a veszélyhelyzeti kormányzás. Ezt az orosz–ukrán háború miatt szeretnék kiterjeszteni alapvetően, de Gulyás hozzátette, remélik, nem kell élniük a helyzettel, „de meg kell teremteni a lehetőségét”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet