Gulyás Gergely késő esti bejelentése
A Mol eddig bírta: megszűnik a benzinárstop 2022. December 06. 22:41 után meg is jelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, ami eltörölte a tavaly november közepén bevezetett benzinárstopot.
Bár Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója most is elmondta, hogy a nyár közepén ki kellett volna vezetni az ársapkát, a kormányhatározat szövege mégis azzal indokolja a lépést, hogy „hatályba léptek a kőolajszállításra vonatkozó uniós szankciók, amelyek hatásai az ellátásbiztonságot veszélyeztetik”.
Már a jogszabály címe is az, hogy az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről - írja a 444. A lap azt is megjegyzi, hogy Hernádi már áprilisban is beszélt arról, hogy sokáig nem tartható fenn a benzinárstop, mert elfogynak az erőforrások, amiket a zöldesítésre és hasonló fejlesztésekre kellene fordítani. És már középtávon ki kell vezetni a hatósági árat, különben áruhiány alakulhat ki, ami pedig komoly társadalmi feszültségekhez vezethet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!