Az Egis Körmend a mai, Falco elleni veresége után az alábbi közlemény jelentette meg hivatalos honlapján:
Klubunk a mai játékvezetés kivizsgálását kéri a Szövetségtől
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy a mai, Szombathelyen játszott bajnoki elődöntő után az Egis Körmend klubvezetése a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez fordul.
Határozott kérésünk lesz, hogy az MKOSZ illetékes szerve vizsgálja ki és minősítse a találkozón közreműködő játékvezetők tevékenységét.
Álláspontunk szerint a látott játékvezetői felfogás nem volt kiegyensúlyozott és játékosaink testi épségét is veszélyeztette, egy elkerülhető sérüléshez is hozzájárult.
Szándékunk nem más, mint az, hogy azonos feltételek mellett és a játékosok dönthessék el, hogy melyik csapat jut a bajnoki döntőbe!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!