Körmend polgármestere az ADA-gyár körül kialakult helyzetről

Az egész európai bútorgyártás komoly kihívások elé néz.

"Tudomásom van a kialakult helyzetről az ADA bútorgyárban. Körülbelül egy hónapja látogatást tettem a cégnél, és egyeztettem a két ügyvezetővel, többek közt erről is. A napokban pedig telefonon tájékoztatott az ügyvezető konkrétan ebben a témában” – közölte lapunkkal Körmend polgármestere.

Szabó Barnát azt követően kerestük meg, hogy kiderült Gondok vannak a körmendi ADA-gyárban – Csökkentik a dolgozók munkaidejét 2025. August 04. 18:58 : az ADA, a város egyik legnagyobb foglalkoztatója, heti 40 óráról 32 órára csökkenti a fizikai dolgozók munkaidejét – és ezzel együtt a fizetését is. Mindez – érthető módon – feszültséget kelt a cégen belül.

Szabó Barna
Mészáros D. Zsolt

Az osztrák tulajdonú ADA azzal indokolta Gondok vannak a körmendi ADA-gyárban – Csökkentik a dolgozók munkaidejét 2025. August 04. 18:58 az intézkedést, hogy 2025 eleje óta érezhetően csökkentek a megrendelések, és az egész európai bútorpiacon feszültségek tapasztalhatók.

Ezzel kapcsolatban Szabó Barna így nyilatkozott:

"Az ADA bútorgyár Körmend második legnagyobb munkáltatója, gazdasági életünk fontos pillére. A kialakult helyzet nemcsak helyi szinten, hanem Európa-szerte érinti az iparágat. Közösen bízunk benne, hogy mihamarabb kilábalnak ebből az állapotból, és fellendülés indul el. Természetesen a város nem akar és nem is tud beleszólni abba, hogy a cég milyen intézkedésekkel próbálja átvészelni ezt a – remélhetőleg ideiglenes – időszakot.”

Ahogy korábban megírtuk Gondok vannak a körmendi ADA-gyárban – Csökkentik a dolgozók munkaidejét 2025. August 04. 18:58 : a Hungária Bútorgyár Kft. nehéz éveket tudhat maga mögött. Nettó árbevétele a 2022-es 13,2 milliárd forintról 2024-re 11,2 milliárdra csökkent, és az utóbbi három pénzügyi év mindegyike veszteséggel zárult.

2023-ban az ADA adományozással támogatta a szombathelyi kórházat
ADA

És a folytatás sem ígérkezik könnyűnek.

Az Európai Bizottság elemzése szerint a mintegy egymillió embert foglalkoztató európai bútoripar súlyosan megszenvedte a közelmúlt válságait: vállalatok szűntek meg, emberek veszítették el az állásukat, és jelentősen csökkent az ágazat forgalma is

.

Olyan kihívások érik az iparágat, amelyekre nem könnyű választ adni:

  • Kína ezen a területen is egyre nagyobb szeletet hasít ki a tortából.
  • A bútoriparban nehéz levédetni a szellemi tulajdonjogokat – a termékek könnyen lemásolhatók.
  • A munkaerő elöregedett, a fiatalokat nem vonzza ez a pálya.
  • Az uniós gyártók mind a nyersanyagok behozatalára, mind a késztermékek exportjára vámot fizetnek.
  • A működési költségek az EU-ban magasabbak a szigorú környezetvédelmi, fenntarthatósági és műszaki előírások miatt.
  • A helyzet súlyosságát nemcsak a gazdasági mutatók, hanem az is fokozza, hogy az ilyen jellegű strukturális problémák – mint például egy jelentős helyi munkaadó visszaesése – ritkán válnak valódi közbeszéd tárgyává Magyarországon.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság