Körmenden is lesz FIBA EUROPE CUP selejtező - írja a kosárlabda klub Facebook-oldala.
Majd így folytatják: most kaptuk a hírt a nemzetközi szövetségtől, hogy a tornát rendező 7 város közül Körmend az egyik, amelyik jogot kapott a selejtező lebonyolításához.
A holnapi napon Kozma Gergő, az Egis Körmend ügyvezetője Münchenbe látogat el, ahol a sorsolást fogják lebonyolítani. Ennek amint eredménye lesz, be fogunk számolni róla.
A másik 6 csapattal (Keravnos, BC Pärnu Sadam, Kataja Basket, BC Rabotnicki, Kfum Jämtland, Manisa BB SC) akik szintén megnyerték a rendezés jogát, biztosan nem fogunk egy selejtező csoportba kerülni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!