Környezetbarát bankkártyával rukkolt elő az OTP

85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült.

Nagymértékben, 85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült környezetbarát bankkártyát tett elérhetővé az OTP Bank ügyfelei számára teszt jelleggel – közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.

A közleményben kiemelték: a kártyákat számlanyitáskor először a 14-24 éves ügyfelek próbálhatják ki a június 1-jétől szeptember 30-ig tartó próbaidőszak alatt, később azonban széles körben elérhetővé tennék.

A bank a kezdeményezéssel a környezeti terhelés és a hulladék mennyiségének csökkentéséhez szeretne hozzájárulni.

Az MNB adatai szerint idén az első negyedév végén a forgalomban lévő fizetési kártyák száma több mint 9,8 millió volt, ami közel 49 tonna műanyagot jelent, hiszen egy bankkártya hozzávetőlegesen 5 gramm műanyagot tartalmaz – hívták fel a figyelmet.

A közleményben arra is kitértek, hogy nemzetközi színtéren már több országban elindult a fizetési eszközök „zöldítése”, Magyarországon elsőként az OTP Bank teszteli a környezetbarát bankkártyákat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos