Koronavírus: Csökken az új beazonosított fertőzöttek száma az USA-ban

Egy kis reményre adhat okot. De még így is több mint 57 ezer új fertőzést regisztráltak hétfőn.

Több mint 57 ezer új koronavírus-fertőzést regisztráltak hétfőn az Egyesült Államokban a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint.

A legfrissebb adatok arról tanúskodnak, hogy csökken az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Az Egyesült Államokban a járvány kitörése óta összesen 4 millió 200 ezernél is több fertőzöttet regisztráltak, és a vírus okozta Covid-19-ben és a szövődményeiben több mint 147 ezer amerikai hunyt el.

Hétfőn Donald Trump amerikai elnök Észak-Karolinába, Mike Pence alelnök pedig Floridába látogatott. Mindketten vakcina-fejlesztéssel foglalkozó biotechnológiai vállalkozásoknál jártak.

Trump az észak-karolinai Morrisville-ben kifejtette: őt úgy tájékoztatták, hogy akár már az év vége előtt is készen lehet egy hatékony oltóanyag az új típusú koronavírus ellen.

„Nagyon pozitív dolgokat hallottam, szerintem jól haladnak a dolgok” – mondta az elnök, aki ezúttal is szájmaszkot viselt. Egyben arra bíztatta az amerikaiakat, hogy tartsák be az óvintézkedéseket, köztük a társadalmi távolságtartásra vonatkozó ajánlásokat, a szigorú higiéniai szabályokat, kerüljék a nagy tömegeket és hordjanak szájmaszkot, amikor az szükséges. Bizakodóan nyilatkozott a gazdaság talpra állását illetően is.

Az amerikai kormányzat március óta 6,3 milliárd dollárt fordított különböző – egymással is versengő – gyógyszergyártók támogatására, az új típusú koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére. Ezen kívül több milliárddal támogatja a Covid-19 kezelését segítő terápiákat is.

Mike Pence Stephen Hahnnal, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetőjével együtt tett látogatást Floridában. Az alelnök a Miami Egyetemen kutatókkal tartott kerekasztal-beszélgetésen vett részt. A tudósok arról számoltak be, hogy a vakcinakísérleteik már az utolsó szakaszba jutottak. Pence leszögezte: a kormányzat nem sürgeti a folyamatot. „Azt akarjuk, hogy a vakcina ne csak hatékony, hanem biztonságos is legyen” – fogalmazott. Stephen Hahn hozzáfűzte: az FDA a kísérletekkel egyidejűleg ellenőrzi az adatokat és a részeredményeket.

Miamiban 500 önkéntesnek már beadtak kísérleti oltóanyagot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek