Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Koronavírus: Kaliforniában egyetlen nap alatt több mint nyolcezer új fertőzött

Hétfőn több mint nyolcezer új fertőzöttet diagnosztizáltak – jelentette a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem friss adataira hivatkozva az amerikai közszolgálati rádió (NPR) hétfő este.

A legfrissebb adatok szerint a 8516 új fertőzöttel együtt 273 418-ra emelkedett a koronavírusos kaliforniaiak száma.

Gavin Newsom, Kalifornia demokrata párti kormányzója sajtóértekezleten jelentette be, hogy az elmúlt két hétben 50 százalékkal nőtt a koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel kórházban kezeltek aránya. A kórházban ápoltak harmada Los Angeles megyében betegedett meg.

A kormányzó közölte azt is, hogy az állam fővárosában, Sacramentóban fertőtlenítés miatt átmenetileg lezárják a törvényhozás épületét.

Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a járvány fellángolásában jelentős szerepet játszottak a tüntetések.

Hétfőn több mint ezer új fertőzést regisztráltak az északnyugati Washington államban is, ahol már csaknem 37 ezer a diagnosztizált fertőzöttek száma.

A georgiai Atlanta polgármestere, Keisha Lance Bottoms bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. A demokrata párti polgármester – aki gyakran jelen volt a Black Lives Matter nevű mozgalom tüntetésein, de miután agyonlőttek egy nyolcéves kislányt, vasárnapi sajtóértekezletén kijelentette, hogy „elég volt” – a Twitteren közölte, hogy tünetmentes. Georgiában egyébként hétfőn több mint 1500 új fertőzöttet regisztráltak.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra