Koronavírus: Újabb rossz hír a Balkánról

Az elmúlt napon nyolcan haltak meg.

Bulgáriában ismét rekordot döntött az újonnan megfertőződöttek száma, egy nap alatt 330-an betegedtek meg a kórban - közölte az ország egészségügyi minisztériuma.

Hivatalos adatok szerint a balkáni országban 9584 igazolt esetet regisztráltak. A megbetegedettek közül 585-an egészségügyi dolgozók. Az elmúlt napban nyolcan haltak meg, eddig 321 halálos áldozata volt a kórnak. Kórházban 642 embert gyógyítanak, 24-et az intenzív osztályokon. Felgyógyultak 4643-an.

A fertőzéses esetek emelkedésében közrejátszik az egészségügyi dolgozók hiánya az ország kórházaiban. Bulgáriában március 8-án észlelték az első koronavírusos eseteket. Március 13-ától rendkívüli állapotot rendeltek el, amely május 14-éig volt hatályban. Azóta rendkívüli járványhelyzet van érvényben, amelyet először június végéig, majd július végéig meghosszabbítottak.

Az országban kötelező a távolságtartás, a zárt közösségi helyiségekben pedig a szájmaszk viselése.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek