Hétvégén rendezték meg a III. korcsoportos kézilabdások, röplabdások és kosarasok országos döntőjét, melyen összesen több mint hatszáz fiatal sportoló vett részt.
A három labdajáték kiemelten népszerű ebben a korosztályban is, a körzeti versenyeken összesen majdnem 9000 diák vett részt az ország minden részéből.
Az országos döntőbe mindhárom sportágban 8 fiú- és 8 lánycsapat kvalifikált, kosárlabdában a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvodát és a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolát érdemes kiemelni, akik fiú-és lánycsapatukkal is eljutottak az országos döntőig, ahol a miskolciak végül ezüst- és aranyéremig jutottak.
A fiúknál pedig a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola diadalmaskodott, akiket Érsek Marcell és Kercsmár Jenő testnevelők készítettek fel. Az „All Star” csapatba pedig a miskolci Gulyás Mártonon, a hódmezővásárhelyi Bősz Olivéren és a békéscsabai Latorczai Leventén kívül két körmendi fiú, Banks George Christopher és Hegedűs Áron is bekerült.
Magyar Diáksport Szövetség
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.