Április 11-én megtartotta ülését Kőszeg Pénzügyi, Jogi és Rendészeti Bizottsága, ami egyetlen napirendi pontként vizsgálta Huber László polgármester személyes érintettségét a kőszegi Kastélykert Lakóparkban épülő parkolók ügyében. A polgármester kérésre zárt ülésen állapították meg, hogy nem volt érintett az ügyben.
A bizottsági vizsgálatra a lakók kérésére került sor, mivel a házuk mellett letérköveztek egy részt, pont a polgármester lakása mellett. Itt korábban bicikliút volt. Mindezt azért, hogy új parkolókat építsenek. A parkoló - a kérelmükben írtak szerint - a lakók nyugalmát zavarná, mivel azok közvetlen szomszédságukban létesülnének, és évekkel ezelőtt nem abban a hiszemben vásároltak ott lakásokat, hogy motorzúgást, ajtócsapkodást és benzingőzt kell majd elviselniük.
A lakók úgy tudták, hogy a polgármester is igényt tartott parkolóhelyre, erről pedig nem tájékoztatta a testületet, mielőtt megszavazták volna a terület bicikliútról parkolóra való átminősítését. Az önkormányzati törvény kimondja, hogy akinek van érdekeltsége egy adott témában, az nem szavazhat.
Huber és lakókat képviselő ügyvéd, Szendrő-Németh Tamás között az alábbi párbeszéd zajlott a március 7-i testületi ülésen, ahol a polgármester elismerte, lehet, hogy lesz parkolója:
SZNT: Nem lesz Önnek ott parkolója?
Huber: LEHET HOGY LESZ...
SZNT: Hát előbb mondta, hogy lehet, hogy lesz önnek ott garázsa
Huber: Miért ne lehetne? Bárkinek lehet.
SZNT: És erről nem akarta tájékoztatni a képviselő testületet?
Huber: NEM
SZNT: NEM?
Huber: NEM
Ezt követően a képviselő-testület megszavazta, hogy bizottság vizsgálja ki, hogy a polgármesternek fennállt-e a határozat meghozatala során a személyes érintettsége.
Huber László polgármester az ülés elején kérelmezte, hogy zárt ülésen tárgyalják meg az ügyet. Ez azt jelentette, hogy a lakók képviseletében eljáró ügyvéd nem lehetett jelen a polgármester meghallgatásakor. Nem intézhetett hozzá kérdést, nem készíthetett videófelvételt és az ülésről készült jegyzőkönyvet sem ismerhetik meg a lakók. Tehát a közvélemény nem tudhatja meg, hogy a bizottság mi alapján állapította meg, hogy a polgármester nem érintett az ügyben.
Szendrő-Németh Tamás ügyvéd elmondta, hogy a bizottság elnöke névre szóló meghívót küldött neki a bizottsági ülésre. Azonban az ülésen a már 5 hónapja benyújtott meghatalmazásának ügyre vonatkozó érvényességét megkérdőjelezte a jegyző közreműködésével.
Az ügyvéd 5 lakó és tulajdonos írásos nyilatkozatát csatolta be bizonyítékként, melyben a lakók arról nyilatkoztak, tudomásunk van arról, hogy Huber László polgármester a bicikliút besorolású ingatlanon, annak átminősítését követően parkolót kívánt vásárolni.
Szendrő felháborítónak nevezte, hogy az április 11-ei ülésen a polgármester a kezével kacsacsőrt formálva fordult felé hápogást imitálva, miközben a polgármester érintettsége mellett szóló érveit sorolta, azt üzenve, hogy mondjon, amit akar, senkit nem érdekel. Az ügyvéd ezt szóvá tette a bizottság és a jegyző felé, mire a polgármester kinevette.
Az ügyvéd nagyon felháborodott
Elképesztő a cinizmus és magabiztosság, amivel a polgármester az ellene folyamatban lévő hivatalos vizsgálat során sértő módon viselkedett, amit a bizottság elnöke és a jegyző is szó nélkül eltűrtek. Így már mindenki számára egyértelmű lehet, hogy a polgármester miért nem akarta a széles nyilvánosság előtt tisztázni, hogy érintett-e az ügyben és miért bújt a zárt ülés mögé. A magabiztossága pedig arról árulkodott, hogy nem volt kérdéses számára, hogyan fog dönteni a bizottság. Rendkívül szomorú, hogy a polgármester mindezt büntetlenül megengedheti magának, miközben engem feljelentett az ügyvédi kamaránál, mert szerinte ügyvédhez nem méltó magatartást tanúsítottam, amikor a bizottsági ülésen az engedélye nélkül kihúztam belőle az érintettségét bizonyító mondatait
– mondta Szendrő.Az ügyben a bizottság az ügyvéden kívül meghallgatta a kivitelező cég ügyvezetőjét, aki lapunknak adott interjújában ezt nyilatkozta a parkolóval kapcsolatban:
Nekünk a Huber úr egy lakó, nem a polgármester, mi ezzel nem foglalkozunk, hiszen rajta kívül is van még egy-két ismert, befolyásos ember, aki itt a lakóparkban lakik. Szóban megállapodtunk, azért nem tudunk még leszerződni, mert a telek-kialakítás folyamatban van.
Bár az ülésen elhangzottakról semmit nem lehet tudni, Szendrő megjegyezte, hogy a jogállam megcsúfolásának tartja, hogy a város elöljárója videón rögzített beismerő mondatai és öt lakó írásos nyilatkozata ellenére zárt ülés mögé bújva állapíttatta meg a bizottsággal, hogy nem érintett az ügyben, ami nyilván azt is kell, hogy jelentse, hogy sem neki, sem bármilyen hozzátartozójának nem lesz parkolója, és nem is fog ott parkolni az autójával.
Felkerestük a polgármestert is, hogy megkérdezzük, szeretne-e nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, de egy rövid és tömör nemleges választ kaptunk, aztán már csak a telefon búgása visszhangzott.