Kőszegi sör a világ legjobbjai között

Első alkalommal kapott ilyen elismerést magyar sör.

Bronzérmes lett ugyanis a Kőszegi Sör Bécsi Lager terméke Európa egyik legrangosabb sörversenyén, a Brussels Beer Challenge-ön. Ez egy igazi szenzáció, hiszen első alkalommal kapott magyar sör ilyen rangos elismerést. A sörversenyt Mechelen történelmi sörfőzdéjében rendezték meg, nem messze a belga fővárostól – írja az élelmiszer.hu.

Forrás: Élelmiszer Online

A versenyt hetedszer rendezték meg az idén, 48 országból, összesen 1522 sört neveztek, a végső sorrendről 88 tagú zsűri döntött, tagjai több kontinensről érkeztek.

Forrás: sorutazo.hu

A díjat a márka alapítója és tulajdonosa, Kiss András vette át. A 48 ország közül Belgium, az USA és Brazília kapta a legtöbb elismerést, ők kerültek fel a dobogóra az elnyert érmek száma alapján.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság