Kövér László elismerte, hogy a Fidesznek kedvezően alakították ki a választókerületeket

Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába - mondja az országgyűlés elnöke egy hangfelvételen.

Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt

- mondja Kövér László azon a Reflektor birtokába jutott hangfelvételen, amely 2017 januárjában készült. Minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felvételen Kövér László jellegzetes orgánumát halljuk.

A felvételrészlet teljes leirata:

Kövér:

Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, minden kormánypárti politikus ezt mondja, vagy legalábbis ezt gondolja. Magában legfeljebb nem meri kimondani nyíltan. Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben amit a szocik alkottak meg. Semmi olyat nem tettünk az elmúlt huszonhat évben, és nem teszünk és nem áll szándékunkban, amit mások előttünk meg ne tettünk volna. Tehát, hogyha eddig nem volt veszélyben a demokrácia, akkor most sincs veszélyben a demokrácia.

Kérdező:

Két választás között a kormánypártnak gyakorlatilag tejhatalma van?

Kövér:

A törvényes keretek között igen. Persze. (…)

Kérdező:

A Fidesz hozza gyakorlatilag a törvényeket is.

Kövér:

De ez mikor van másként. Kormányok hozzák a törvényeket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet