Közel kétszázzal sietett a Balatonra

35 gyorshajtót csíptek el Somogyban.

"A nyár utolsó hónapjának strandidőjárására tekintettel Somogy megyében is megnövekedett számú autós vette az irányt a Balaton felé. A 67-es főútvonal Kaposvár és Somogytúr közötti szakaszának új nyomvonala kikerüli a településeket, ezáltal gyorsabban lehet haladni a korábban megszokottnál. Sokaknak azonban még ez sem volt elegendő, és jelentősen túllépték a megengedett sebességet" – írta a police.hu.

Forrás: police.hu

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2020. augusztus 7. és 9. között összesen 35, a megengedett legnagyobb sebességet túllépő autóvezetőről készítettek felvételeket. Volt, aki 110 km/h helyett 177 km/h-val, de volt olyan is, aki 193 km/h-val száguldott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek