Közelít a nyár, elindult a balatoni hajózási szezon

Új menetrend, májustól online jegyvásárlási lehetőség, bulihajók, varázshajók.

A 2-3 éve elindított flottafejlesztés nyomán idén már egységes arculatú és komfortfokozatú hajók szállítják az utasokat a Balatonon. Az állami tőkeemelésnek köszönhetően 5,7 milliárd forintból két új komppal és két új katamaránnal bővül a Bahrt flottája.

Ha a Balaton vízállása lehetővé teszi a vízeresztést a Sión, egy komp és egy katamarán már május közepén megérkezhet, és nyáron munkába állhat.

Változik a menetrend a Bahart személyszállító hajóin. Május közepétől a keleti medencében a megszokott Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonal helyett közvetlen járatok indulnak Siófok-Balatonfüred, valamint Siófok-Tihany között. A főszezonban napi 9, pénteken és hétvégén pedig napi 10 hajójárat közlekedik Siófok és az északi parti célállomások között.

Újdonság lesz az is, hogy Balatonfüred és Balatonföldvár között közvetlen járatok közlekednek majd, és a hajók megállnak a tihanyi kompkikötőnél is.

A társaság programhajó kínálatában augusztusban a korábbi heti 2 helyett heti 3 bulihajó-járat indul a legtöbb kikötőkből, és bővül a gyerekeknek szóló Varázshajó választék is. Változott, egyszerűsödött a Bahart honlapja, és májustól beindul az online jegyvásárlási lehetőség.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság