Meg akarják menteni a SZOVÁ-t az összeomlástól

Nem lesz ingyenes parkolás, de lesz egyetemi városrész és iskolák felújítása. Közgyűlési előzetesünk.

Most könnyű helyzetben vagyunk az előzetes összeállításakor, ugyanis a héten elmentünk mind a három fontosabb, nagyra nőtt bizottság ülésére. A Fidesz-többség úgy alakította át a bizottsági struktúrát, hogy gyakorlatilag három kisközgyűlés működik, 19 ás 15 taggal, ami majdnem eléri a közgyűlés 21 fős létszámát.

Könnyebb lesz önkormányzati bérlakáshoz jutni

Sőt, a tervekben szerepel, hogy egyre több ügyet adnak át a bizottságoknak, ezzel tehermentesítve a képviselőket. Ez persze a hivatalos álláspont, de meg kell jegyezni, hogy míg a közgyűlésben törékeny, egyfős többsége van a kormánypártnak, a bizottságokban kialakították a maguk kétharmadát. Ennek ellenére azt kell mondani, hogy némi viták ellenére a bizottságokban szakmai munka folyik, sőt, a gazdasági és városstratégiai bizottságban 2x1 sávos Thököly utca, új egyetemi városrész Szombathelyen 2014. December 10. 17:43 több ellenzéki javaslatot is támogattak.

Az oktatási ls szociális bizottságban több hölgy van
Vágvölgyi Bálint

De nézzük, miről is tárgyalnak az év utolsó, hétfői közgyűlésén. Az egyik fontos pont lesz a SZOVA pénzügyi helyzetének stabilizálása, erről a gazdasági bizottságban 2x1 sávos Thököly utca, új egyetemi városrész Szombathelyen 2014. December 10. 17:43 tárgyaltak hosszasan. A lényeg, hogy a kötvénytörlesztés okozza a gondokat, ezért egyeztetnek a pénzintézettel, és közösen keresnek megoldást. Amúgy Molnár Miklós alpolgármester – többek között – ezzel indokolta Molnár Miklós: Nem kértünk semmit azért, hogy a Fideszt támogatjuk 2014. December 04. 16:55 Németh Gábor ismételt kinevezését a SZOVA élére, mondván, ismeri és érti a problémát. Németh Gábornak egyébként a jogi és társadalmi kapcsolatok bizottságában békejobbot nyújtott a baloldal is.

A SZOVÁ-val kapcsolatban kerültek elő az önkormányzati bérlakások, és átalakítják a jelenlegi lakáskiutalási rendszert, felújítanak egy csomó önkormányzati lakást, és árvereznek is el közülük. Erről bővebben az oktatási és szociális bizottságban Lesz hová albérletbe menni - Több száz bérlakást újítanak fel Szombathelyen 2014. December 11. 08:01 esett szó.

Búcsúzzunk el az ingyenes parkolástól

Tárgyalnak a hosszabb távú fejlesztési tervek tervekről is, így az egyetemi városrész kialakításáról, és a Szent Márton Évhez kapcsolódó beruházásokról, Utóbbihoz tartozik a belváros felújításának folytatása, és ebben a Thököly út 2x1 sávosra szűkítése, sok körforgalommal. Ezeket a gazdasági bizottság ülésén 2x1 sávos Thököly utca, új egyetemi városrész Szombathelyen 2014. December 10. 17:43 tárgyalták ki részletesen.

A gazdasági és városstratégiai bizottságban ellenzéki javaslatokat is támogattak
Vágvölgyi Bálint

Nem támogatták 2x1 sávos Thököly utca, új egyetemi városrész Szombathelyen 2014. December 10. 17:43 a bizottságok a baloldal régi vesszőparipáját, az ingyenes parkolás bevezetését, helyette a rendelők és a kórházak mellett tennék rugalmasabbá a rendszert. A baloldal közben jelezte, hogy fenntartják javaslatukat, az új változatot nem is szavazták meg a bizottságokban.

A Zanati út végén, a Tescóval szemközti földterületek belterületbe vonása kapcsán több bizottságban is komoly vita alakult ki, a lényeg, hogy az ott működő bevásárlóközpontoknak már régen meg kellett volna oldani a zanati kerékpárutat, és még mindig semmi. A jogi bizottság Megújulhat a gyepmesteri telep, lesznek még kamerák és talán a pápa is jön Szombathelyre 2014. December 11. 18:54 jó darabig elvolt ezzel az üggyel.

A jogi és társadalmi kacsolatok bizottságában volt vita bőven
Vágvölgyi Bálint

A közgyűlés várhatóan elfogadja majd a bölcsődék létszámának módosítását és az iskolák felújítását, az oktatási bizottságban Lesz hová albérletbe menni - Több száz bérlakást újítanak fel Szombathelyen 2014. December 11. 08:01 legalábbis így tűnt. A jogi bizottságban Megújulhat a gyepmesteri telep, lesznek még kamerák és talán a pápa is jön Szombathelyre 2014. December 11. 18:54 meg az, hogy a gyepmesteri telepet átadják a közterületfelügyeletnek.

A jogi bizottságban Megújulhat a gyepmesteri telep, lesznek még kamerák és talán a pápa is jön Szombathelyre 2014. December 11. 18:54 hosszas huzavona és több módosító javaslat után támogatták a köztéri kamerarendszer bővítését, a döntést a közgyűlés mondja majd ki.

Nos, ezek lesznek az évzáró közgyűlés fontosabb ügyei, ha végigolvassa a bizottsági beszámolóinkat, felkészült lesz minden témában. A közgyűlés hétfő reggel 9 órakor kezdődik, mi a szokásos módon, percről-perce tudósítással és élőképes közvetítéssel is figyeljük a dolgokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Megújulhat a gyepmesteri telep, lesznek még kamerák és talán a pápa is jön Szombathelyre

És még némi szócsata is volt a bizottsági ülésen a Városházán.

Lesz hová albérletbe menni - Több száz bérlakást újítanak fel Szombathelyen

Új bútorokat és vadiúj számítógépeket is kapnak majd a szombathelyi iskolák, no nem mindenki, úgy a fele – oktatási és szociális bizottsági ülésen ezeket jegyzeteltünk le.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet