Három az alpolgármester, és kétharmados Fidesz többség a bizottságokban

Rá kellett jönnünk, nem lesz egyszerű a következő öt év. Tapintható a feszültség, az új képviselők a helyüket keresik. Egyelőre.

17:40 Még egy beszámoló, a törvényességi ügyekről

Czeglédy kéri a jegyzőt, vizsgáltassa meg, hogyan lehetne pénzt betenni a rendkívüli segélyezési alapba. Mert az ott lévő pénzt Puskás Tivadar reklámjára költötték, és azt is kérdezi, milyen alapon választották ki a nyertes céget. Honnan jöttek a cégek, hogyan küldték be az ajánlatokat, szóval a teljes részleteket. És épp nem érte el a 8 milliós értékhatárt, mert onnantól közbeszerzési eljárás kell.

Novemberi közgyűlés
Így néz ki az új közgyűlés
VB

Figyelmezteti a hivatalt, hogy ne asszisztáljanak ilyen ügyekhez, mert a politikusok velük vitetik el a balhét. Puskás azt mondja, nem őt népszerűsítették, hanem a szociális ellátásokat.

Aztán a végére jutottak a nyilvános napirendi pontoknak. A következő ülés november 24-én lesz.

De előtte jön az esti fél hétkor kezdődő rendkívüli ülés. Azt is tudósítjuk percről-percre, és élőképben is.

17:30 Hiába minden, folytatódnak a viták

Aztán megszavazzák a teljes beszámolót, amiről másfél órát vitáztak. De jön a következő napirend, beszámoló a lejárt határidejű határozatokról. Horváth Attila megint az oladi beruházást hozza elő. Úgy látszik, folytatódik a vita. Kiderült, hogy három padról van szó, és a szállít nem tudott szállítani, akkora az érdeklődés.

Nemény megint azt kérdezi, az előző alpolgármesterek mit tettek a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáért. A polgármester azt mondja, különböző tevékenységeiket intézték, például szabadságon voltak.

Aztán elfogadják ezt a beszámolót is.


16:35 Utolsó felvonás?

Vége a szünetnek, és folytatódnak a részletek. Nemény András szerint Takátsné Tenki Mária valóban alkalmas a bizottsági elnökségre, hiszen a rendszerváltás előtt párttitkár volt, és így nem szokatlan neki a hatalomkoncentráció.

Tényleg meg akarják itt várni a fél hétkor kezdődő, rendkívüli ülést. Nagyon úgy tűnik.

Talán abban bízik az ellenzék, hogy a Fidesz-frakcióból valaki távozik közben. Ugyanis világos, hogy az esti, rendkívüli közgyűlés napirendi pontjait a Fidesz nem akarja elfogadni. Azokat a baloldal terjesztette be, és egy részüket ma délelőtt már le is szavazták.

Ha megfogyatkozna a Fidesz-frakció, akkor eltűnne az egyfős többség is, és az ellenzék meg tudná szavazni a napirendet, így végig kellene tárgyalni azokat az ügyeket. Előzetesünkben már részleteztük Tényleg két közgyűlés lesz hétfőn Szombathelyen 2014. November 02. 11:47 ezeket is.

Szuhai Viktor (baloldal) éppen a kórház melletti parkolásról beszél, oda kiszolgáltatott emberek járnak. Türelmi idő bevezetését javasolja, mert nem lehet kiszámítani, mikor végez az ember a kórházban.

Ipkovich örül, hogy végre dolgoznak a közgyűlésben. A kampányban 40 milliárd forintot ígért a ciklusra a Fidesz, kérdezi, mikor kapnak választ ennek a részleteiről. Vannak-e tervek, folynak-e közbeszerzések?

Novemberi közgyűlés
Figyel a jobboldal
Vágvölgyi Bálint

Puskás konkrét kérdést hiányol, arra tudnak válaszolni. A hivataltól részletes tájékoztatást ígér Ipkovichnak.

Horváth Attila felveti, lehet, hogy az apparátus az igazi ellenzék? Rettegi Attila kérdezte, hogy mi van egy 15 milliós beruházással, és azt a választ kapta, hogy foglalkoznak vele. A körzet képviselője meg nem kapott választ.

Ipkovich javasolja, a következő ülésen a városvezetés tartson egy beszámolót a fejlesztésekről. Ne neki, hanem a városnak, ha már ennyi ígéretet tettek.

Puskás a Haladás-stadion aláírását említi, a szerződés aláírása után 15 nappal megérkezett a kezdéshez szükséges pénz. Ez az egyik tétel a 40 milliárdból. De valóban érdemes összeszedni az adatokat, és a következő közgyűlésre meg is teszik.

Lakézi Gábor osztályvezető kijelenti, a hivatal nem ellenzék, ők soha nem blokkoltak beruházásokat. A Horváth Attila által említett beruházás nem önkormányzati, és nincs rá építési engedély, ezért nem készült el.

Czeglédy bejelenti, közben a Haladás ügyvezetője hozzájárul ahhoz, hogy Szekér István legyen a másodedző. Szerinte sokkal nagyobb a probléma, mint elsőre látszik, és ennek van két felelőse, Puskás Tivadar és Koczka Tibor. A stadion megépítését megkérdőjelezi, ha a Haladás kiesik az első osztályból.

Kijelenti, most kell sürgős lépéseket tenni, és ehhez felajánlja a baloldal segítségét. Puskás le akarja zárni a vitát, de Horváth jelentkezik. Azt kérdezi, mikor kapnak választ a kérdéseikre.

Puskás szavaztatni akar. Megszavazzák, hogy a decemberi ülésen beszámolót tartanak a beruházásokról. Azt is, hogy a pénzügyi osztály decemberre világítása át a Haladás gazdálkodását.

Czeglédy azt is javasolta, hogy Tóth Miklós ügyvezető készítsen beszámolót a tevékenységéről, a Haladás játékosállományáról, az átigazolásokról, és az általános helyzetről.

Közben Ipkovich az állami közműcéggel kapcsolatos kérdésekkel is szeretne foglalkozni, Puskás ezt is a következő ülésre ígéri.

Aztán Czeglédy javaslatát leszavazzák. Puskás azért megkéri az ügyvezetőt, hogy Czeglédy Csabának írjon egy beszámolót. Aztán Balassa is javasolja, hogy hívjon össze egy taggyűlést a Haladás.


16:05 Megint eskü

Most 16:30-ig szünet van, de előtte a külsős bizottsági tagok leteszik az esküt.

Alig van már házra valami, de fél hétkor kezdődik majd a másik, új közgyűlés. Megtudtuk, hogy arról is lesz online közvetítés, és mi is maradunk. De előtte nemsokára folytatjuk ezt a tudósítást.


15:45 A részletek vitája

Meglepően mélyen mennek bele a részletekbe a két ülés közti beszámoló kapcsán. Ez eddig nem volt így, de négykor jönnek a külsős bizottsági tagok esküt tenni.

Közben Balassa azt kéri, a Haladásnál ne keressenek bűnbakokat, a hibákat ki kell vizsgálni, a tulajdonosnak össze kell hívni egy gyűlést. Kéri, hogy mist ne meneküljenek el a téma elől.

Takástné Tenki Mária felveszi a ritmust, ő a sikereket sorolja, és a teendőket, hiányosságokat.

Egyelőre kevésbé aktívak az új arcok

Kecskés László azzal indította beszédét, hogy:

Nem terveztem ma hozzászólni, de felszólítottak.

- és ennek apropóján végig is nézünk az új arcokon aktivitást illetően. A régi motorosok nagyon beszédesek, ez tény és való, de az újak - ahogy egy kolléga is mondta a folyosón - olyan, mintha más rendezvényen lennének.

Tóth Kálmán sokat beszél, Ipkovich György és Nemény András rutinosan nyomkodják a gombot, Kopcsándi József és Kelemen Krisztián már többször szót kért, ahogy Horváth Soma is ragadott már mikrofont magához. Szuhai Viktor, Sátory Károly, Ágh Ernő, Kántás Zoltán még nem érezte úgy, hogy beszélni kéne bármiről is, csak csendben figyelnek. Koczka Tibor és Illés Károly egyelőre csak akkor szólalt meg, amikor kérdezték őket, mint ahogy Kecskés László is. Ma inkább csak a figyelő-pozíciót választották képviselőink, később biztos kiállnak majd a pár hete harsogott ígéretek mellett.. ..vagy nem.


15:10 Vége a muszájdolgoknak

Gyorsan szavaztak két egyéb napirendi pontról, jön a két ülés közti beszámoló. Nemény azt kifogásolja, hogy a korábbi alpolgármesterek munkájáról semmiféle beszámoló nincs. Végeztek-e egyáltalán munkát, ha igen, akkor mit? - kérdezi.

Czeglédy is tájékoztatást kér de ő Artner Tamás vezetőedző menesztéséről. Szerinte nem maradhat következmények nélkül a dolog, Tóth Miklós ügyvezető egy szűk kör érdekeit szolgálja, nem a csapatét és a városét. A Haladás közben a tabella utolsó helyén áll.

Novemberi közgyűlés
Ipkovich a képviselők között
Vágvölgyi Bálint

Kijelenti, kapnak híreket érdekes beszámlázásokról, javasolja, a hivatal vizsgálja át a csapat gazdálkodását, biztos abban, hogy sok érdekes dolgot találnak.

Kitér a Falco-gyár ügyére, arra, hogy jövőre meg kell szereznie az általános környezetvédelmi engedélyt, most van lehetőség, hogy szigorítsanak a feltételeken. Megoldás lenne, ha kiköltöztetnék a város szélére, de ez nem valószínű, helyette szigorú szabályokat kellene bevezetni.

Megemlíti, hogy Győrbe helyezték át az ügyet, így kizárták a szombathelyi hatóságokat, ebben felelőssége van V. Németh Zsolt államtitkárnak is. Így éjjel, hiába van jelzés, biztosan nem jönnek ki Győrből mérni.

Horváth Attila kérdezi, mi lesz a gyakorlat. Felszólalt Nemény András, Czeglédy Csaba, és nem kapnak választ. A most megválasztott alpolgármesterek csöndben vannak. Puskás azt mondja, ha kérdezik őket, válaszolnak. Horváth megismétli, volt két kérdés.

Horváth Soma is kérdez, arról, hogyan áll az MSH felújítása. Megint kéri, hogy a SZOVA találjon forrást a Bem József u. 11. társasház problémájára.

Apró érdekesség Dr. Takátsné Dr. Tenki Máriáról a szombathelyi közgyűlésben

Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária az egyedüli nő a képviselő-testületben, ezt megszoktuk. Dr. Takátsné Dr. Tenki Máriának emellett annyira hosszú neve van, hogy az a szavazásokat és a hozzászólásokat mutató kijelzőn máshogy jelenik meg. Tekintve, hogy Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária neve nem fér el egy sorban és amúgy is zavaros lenne, ha mondjuk Dr. Takátsné után nyomnánk egy entert és következne Dr. Tenki Mária, és rövidíteni sem merték Dr. T-re vagy Double T-re, illetve elhagyni valamelyik doktort vagy vezetéknevet, így Dr. Takátsné Dr. Tenki Máriának kisebb betűvel kellett írni a nevét, mint a nem Dr. Takátsné Dr. Tenki Máriáknak.

Novemberi közgyűlés
Az eredményjelző
VB

Mi sem mertünk rövidíteni, pedig akkor két sorból megúsztuk volna e bejegyzést.

Tóth Kálmán több kérdést tesz fel a déli városrészről, köztük a Vadász utcai vízelvezető árkokról, költségvetésről. Lakézi Gábor osztályvezető szerint ott súlyosabb a gond, komolyabb beavatkozás kell.

Ipkovich György azt kérdezi, hogy a Mesevár óvoda felújítása mikor fejeződik be. Puskás szerint még ebben a hónapban, Lakézi azt mondja, több szerkezeti elemet is cserélni kellett, ezért hosszabb a munka. Ezért lesz kész november végére.

Kelemen Krisztián a volt Szentgyörgyi iskola épületéről érdeklődik, hol tart az egyeztetés az evangélikus egyházzal. A polgármester azt mondja, folynak a megbeszélések.

A baloldali képviselők sorra jönnek elő az ügyekkel. Lehet, hogy ez az ülés eltart este fél hétig, amikor a másik kezdődik?


15:00 Mennyit is kap a polgármester?

Mi ezt már előzetesünkben le is írtuk, de megismételjük: havi bruttó 747 900 forintot, amihez bruttó 112 158 forint költségtérítés jár. Megszavazzák.

Az alpolgármesterek havi illetménye bruttó 673 100 forint lesz, plusz bruttó 100 965 forint a költségtérítésük. Most épp erről tárgyalnak.

Önök mit kezdenének havi 770 ezerrel?

Azt hiszem ha annyi lenne a fizetésem, mint amennyit nagyjából az alpolgármesterek kapni fognak, akkor… Nehéz is megfogalmazni, hogy mit csinálna az ember ennyi pénzzel egy hónapban. Az biztos, hogy nem hajótúrára költeném, azok nem mindig sülnek el jól. Inkább gyűjtögetnék addig, amíg nem orrolnak meg rám az ennek tizedéből sem élő polgárok, és zavarnak el a hivatalból. Három alpolgármester költségtérítésekkel, több mint kétmillió a büdzséből, a polgár meg nézi, hogy hol mennyi a kenyér. Ollé!

Nyugat.hu

De előtte Czeglédy megjegyzi, az egész közgyűlés arról szól, hogyan veregetik egymás vállát és hogyan osztanak maguknak nagy pénzeket. Nem fogadja el, hogy a két, nullkilométeres alpolgármester is a törvényi maximumot kapja meg. Kéri, először tegyenek le valamit az asztalra, addig a törvényi minimumot kapják meg. Ehhez Balassa is csatlakozik.

Horváth Attila kifejti, az lenne a szerencsés, ha a polgármesternél senki nem kapna többet, mert így Lendvai többet keres majd, mint Puskás.

Elutasítják az ellenzék javaslatait, és elfogadják az eredetit, tehát a fenti összegeket.


14:50 Lendvai tanácsnok lesz

Puskás bejelenti, Lendvai Ferencet tanácsnoknak szeretnék. Czeglédy érti, hogy kárpótolni akarják, mert nem lehet alpolgármester. Így képviselőként, tanácsnokként és bizottsági elnökként is kap tiszteletdíjat, kérdezi, hogy emellett még a Vasivíz Zrt-nél is dolgozik-e tovább marketingvezetőként.

A polgármester azt mondja, a díjazásról később döntenek. Lendvai kér szót, kijavítja, ő kommunikációs vezető, nem marketingvezető. Ha tanácsnok lesz, csökkentett munkaidőben dolgozik majd tovább az Vasivíznél, erről már egyeztetett a vezérigazgatóval.

Balassa támogatja, most legalább nem kettő, csak egy tanácsnok lesz. Nemény András kijelenti, nem volt még olyan, hogy egy tanácsnok 250 ezer forintot kapjon. Megemlíti, hogy Lendvai kommunikációs vezetősége alatt csökkent a cég forgalma, és ezért bruttó 499 ezer forint fizetést kapott, Biztos abban, hogy tovább nem tudja ezt a munkát ellátni.

Novemberi közgyűlés
Lendvai Ferenc tanácsnok lett
Vágvölgyi Bálint

Lendvai indokolja, miért tudná ellátni ezt a feladatot. Tanár végzettségű, nyolc éven keresztül tanított, 16 évet töltött a marketingszakmában. Kevesebb munkáért kevesebb bért kap.

Horváth Attila azt nem érti, ha négy órában is el tudja látni a feladatát, akkor az elmúlt négy évben miért kellett nyolc órában dolgoznia. És megszavazzák.

Na turkáljunk egymás zsebében kicsit

Kezdődik a pozíciók utáni fizetések boncolgatása, igaz még napirend előtt. Czeglédy szerint Lendvai lehet, hogy jól fog keresni, ha több tisztség után veszi fel a járandóságot (vélhetően több, mint egymillió forint csilingelne a bankszámlán tizedékig). Lendvai mondja, hogy nem így lesz. Az biztos, hogy nem havi 47 ezerrel indul majd haza és nem is 66.483 forintnyi minimálbérrel.

Nyugat.hu

14:35 Most jönnek a bizottsági tagok, elnökök

Városfejlesztési, városüzemeltetési bizottság elnöke Lendvai Ferenc. Közben Czeglédy felhívja a figyelmet arra, hogy a Pro Savaria jelöltjeit is a Fidesz-frakció nevezi meg Molnár bejelenti, hogy ők írásban előre leadták a névsort.

Ahogyan írtuk már, a bizottságok névsorát később ismertetjük.

Oktatási, szociális bizottság, elnök Rettegi Attila. Balassa köszönetet mond, hogy a Jobbik két jelöltet állíthat. Valami gond van, nem szavaznak róluk, majd később.

Jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága, elnök Takátsné Tenki Mária. Ez megvan.

Egészségügyi szakmai bizottság, elnök Kecskés László. Külsős tagként bekerül Prugberger Emil is. Ki csörte Puskás és Czeglédy között, előbbi azt mondja, a baloldal itt csak egy helyet kért, Czeglédy szerint a polgármester hazudik.

És közben megoldották az oktatási bizottság ügyét is, meg is szavazzák.

Délután négykor tesznek esküt a külsős tagok, itt, a nagyteremben.


14:25 És megvannak

Takátsné Tenki Mária ismerteti a szavazás eredményét. Ő a szavazatszámláló bizottság elnöke. 11 szavazat kell ahhoz, hogy valaki alpolgármester legyen.

Illés Károly: 11 igen szavazat, Koczka Tibor, 11 igen szavazat, Molnár Miklós 11 igen szavazat. Így ők lettek az alpolgármesterek. Most pedig eskütétel következik.

Helyüket elfoglalni kérem szíveskedjenek!

És átült a trió a pulpitusra:

Helyüket elfoglalni kérem szíveskedjenek!

- mondta Puskás, a taps után, ami a frissen választott alpolgármestereknek szólt. Egyébként figyeltük, a teremben nem mindenki tapsolt, de ez már csak ilyen, nem lehet felhőtlen a mulatság, hiszen a tíz eggyel több, mint a kilenc, ahogy Puskás is mondta korábban.


14:20 Nehezen megy a választás?

Bőven lejárt már a szünet, amikor a képviselők szavaztak az alpolgármester-jelöltekre. Még semmi, nem tudjuk, miért.


13:40 Még mindig az alpolgármesteri vita

Czegédy és Molnár belemerült a Falco-gyár körüli vitába, Czeglédy szerint Molnárnak lehetősége lett volna, hogy megszavazza a napirendre vételét, Molnár szerint ez nem politikai, hanem szakmai ügy. Őt egyébként a Pro Savaria mindenben támogatta, és ettől kezdve szakmai vitákat akarnak folytatni.

Molnárnak ma nehéz napja van

Mert oda-vissza megy az adok-kapok már több, mint egy órája. Felszólalás-felszólalást követ, nagyjából így:

  • felszólalás
  • válasz, beszólás
  • helyrerakás, újabb felszólalás, újabb beszólás
  • önvédelem, visszatámadás
  • Nyugat.hu

    És nem akarja Esztergom helyzetébe vinni Szombathelyt. Ezen Horváth Attila mulatott egyet. Czeglédy megismétli, nincs azzal gondjuk, hogy elvállalta az alpolgármesteri posztot, de a korábbi adott szavát be kellene tartania. Szerinte Molnárnak ez az egész a saját egzisztenciájáról szól.

    Titkos szavazás lesz, annak idejére szünet lesz.


    12:50 Új alpolgármesterek

    Fél óra lett a negyedórás szünetből, mire visszatértek a terembe a képviselők. Most megválasztják az alpolgármestereket, akik aztán esküt is tesznek.

    A polgármester javaslatokat tesz: Illés Károly, városfejlesztés, városüzemeltetés. Koczka Tibor általános helyettes, kultúra, sport, oktatás. Molnár Miklós pénzügyek, gazdaság, cégek.

    Titkos szavazás lesz, úgyhogy ez eltart egy darabig. Szavazatszámláló bizottságot alakítanak, de előtte Ipkovich György azt kéri, a jelöltek néhány mondatban számoljanak be terveikről. Puskás Tivadar azt mondja, ez nem képezi a mostani választás tárgyát. Az ellenzék Balassa Pétert javasolja a szavazatszámláló bizottságba.

    A szünet után

    A szünetben cirkáltunk a folyosón, mindenki beszélgetett, volt aki indulatosabban, voltak akik jókedvűen, Puskás és Hende elvonultak egy irodába. Hét perces késéssel aztán elindult a délelőtti közgyűlés második etapja, az alpolgármesterek megválasztásával. Tudjuk kik lesznek, emiatt annyira nem is tördeljük ujjainkat, hogy vajon mi lesz az eredmény. A képviselők egyébként ismét teljes létszámmal képviseltetik magukat (lenne is sok koki, ha valaki távolmaradna), a közönség megfogyatkozott, de azért még mindig vannak szép számmal jelen civilekből.

    Tóth Kálmán örült volna, ha Puskás támogatná a javaslatot, hogy számoljanak be a jelöltek. Kettőt nem is ismer, de a harmadikkal, Molnár Miklóssal szemben komoly ellenérzései vannak. Ő a kampányidőszakban sok ígéretet tett, közülük néhányról most szavaztak, és az ígéretei ellenére nem szavazta meg azokat.

    Fél attól, hogy ezek a döntések később nem bizonyulnak jónak. Túlélést kíván Molnárnak.

    Novemberi közgyűlés
    Ők lesznek az alpolgármesterek
    Vágvölgyi Bálint

    Molnár Miklós azt mondja, rossz struktúra is működhet jól jó emberekkel, és viszont. A puding próbája az evés. Az ő feladatai - ha megválasztják - bővülnek majd, és ezekben eddig sem volt vita a politikai erők között.

    Céloz arra, hogy a háztatások harmadában lehet csak nézni a városi tévét, ha ez így marad, akkor akár el kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e a tévét ennyi pénzzel finanszírozni.

    Czeglédy szerint korábban Molnárt nem érdekelte ez, nem foglalkozott vele. De nem ez a legfontosabb ügy, csak így kicsesznek a saját médiumukkal. Mint mondja, Molnárra nem is kell haragudni, ha Ipkovich lenne a polgármester, akorr is alpolgármester lenne, és ha megváltozik a helyzet, akkor is.

    De emlékeztet rá, hogy Hende Csaba kijelentette, a Fidesz sem viszi be a hátán a Pro Savariát a közgyűlésbe. Molnárnak a saját választói szemébe kell majd nézni, de ő még mindig jobb a költségvetés felelősének, mint bármelyik fideszes képviselő.

    Koczka Tiborban először bíztak, de a legsötétebb időket idéző módon végezte a munkáját a tévénél, a szavazás akár érdekes is lehet. Ők még elgondolkodnak, kivel szúrjanak ki, és melyik alpolgármester-jelöltet támogassa a baloldal.

    Kijelenti, ha az alpolgármesterek csak kicsivel többet dolgoznak majd, mint az elődeik, akkor már jobb lesz a helyzet.

    Nincsenek mosolyok és egyelőre kampánybeszédek sem

    Önök nem láthatják a reakciókat, amiket itt egyes képviselők tesznek egy-egy felszólalás alatt. Ezért leírjuk, hogy Czeglédy Csaba beszédének kezdetén még sokan mosolyogtak, de felszólalás alatt egyre csak villantak fel a felszólalásokat kérő kislámpák és ment a súgdolózás és a komor tekintetű méregetés. Van aki csak sóhajtozik, van akin látszik a düh, hogy már alig várja, hogy megvédhesse magát. Hende, Molnár, Puskás, Koczka és Illés mosolya tovaszállt, kíváncsian várjuk, hogy mikor tér vissza. Mindenki azt várja az alpolgármesterektől, hogy villantsanak valamit nekik és a civileknek, egyelőre nem kapunk kampánybeszédeket.

    Illés Károly kijelenti, volt választási programjuk, ismertették is azt. Korábban városfejlesztési cégeknél dolgozott, vannak elképzelései. Ehhez várja a baloldal építő javaslatait is.

    Kopcsándi József azt mondja, nincsenek előítéletei, de fenntartásai vannak. Nem lenne igazságos, ha nem adna lehetőséget neki, hogy meggyőzze. Kéri, hogy minden jelölt beszéljen a konkrét programjáról, megérdemli ezt a város lakossága.

    Koczka Tibor szólal fel. 30 évig újságíróként dolgozott, ez a korszak lezárult. Kapcsolatokat, ismeretségeket szerzett. Testnevelő tanárként és népművelőként diplomázott, így a sport és a kultúra nincs messze tőle. A szociális területtel is foglalkozott, tapasztalatai abszolút nem zárják ki, hogy most is ezt tegye.

    Azt mondja, a városi tévé adását minden készüléken lehet fogni.

    Nemény András szerint a legszomorúbb pillanat volt, amikor Molnár nemmel szavazott a tévéközvetítésre. Koczkának a kampányban esze ágában sem volt lemondani, önmagában ez alkalmatlanná teszi minden feladatra. Felidézi, hogy a város pénzéből sokat költöttek arra, hogy a Vas Népében hirdetést vegyenek, ezek egyértelmű kampányanyagok voltak. Ez Koczka Tibor felelőssége.

    Azért tartja alkalmasnak őt a Fidesz, mert gondolkodás nélkül megtesz mindent, amit Hende Csaba elvár tőle. Hendét az ország és a Fidesz legkevésbé kedvelt politikusának nevezte. Ezen összevesznek Hendével, aki most is ott ül a polgármester mellett.

    Balassa Péter mindhárom jelöltet alkalmasnak találja, de csak egyet fog megszavazni, mert a Jobbik csak egy alpolgármestert szeretne. Szerinte túl sok pénzt visznek el, ráadásul úgy, hogy a korábbinál többet kapnak majd.

    Kelemen Krisztián Koczkát kérdezi, a Médiaközpont miért áll végrehajtás alatt, és miért van köztartozása. Koczka szerint adótitokról van szó, de ők nem kaptak erről értesítést. Horváth Attila kérdezi, hogy a Médiaközpont fent van-e a NAV adóslistáján. Koczka megismétli, ők nem kaptak semmiféle értesítést, egyébként listákat nem nézeget.

    Czeglédy emlékeztet, hogy Molnár korábban kijelentette, mindent támogat, amivel szakmailag egyetért. Korábban a legmarkánsabban képviselte a Falco-gyár érdekeit, a kampányban úgy viselkedett, mintha ezt visszavonná. Az imént volt egy előterjesztés a Falco-gyárról, de nem szavazta meg. Legalább háromtucatnyi embernek ígért mást.

    Ipkovich azt kérdezi, hogy Koczka tervez-e változtatásokat a városi médiában, vagy továbbra is ki lesznek-e tiltva onnan az ellenzéki politikusok.

    Molnár kijelenti, ezen az ülésen még hajlandó politikai vitákat folytatni. Kijelenti, többször csúsztatnak arról, hogy ő mit is mondott korábban, és szakmai ügyeket kezelnek politikaiként.


    12:20 Jól feltöltik a bizottságokat

    A bizottságok elfogadott névsorát később közöljük, most csak az elnökökre koncentrálunk. Czeglédy közben megjósolja, hogy ugyanez lesz a helyzet, amikor a ciklus közben megfordul a közgyűlési arány, mert a Fidesz így áll a dologhoz.

    A bűnmegelőzési és közrendvédelmi bizottság elnöke Ágh Ernő lett.

    És most negyedóra szünet.


    12:10 Jönnek a szavazások

    Vége a vitának, sok szavazás várható a bizottságokról. Baloldali javaslatok jönnek, leszavazzák őket, a szavazati arány 11:10, Molnár Miklós szavaz a Fidesszel. Nem lesz önálló városfejlesztési és nem lesz szociális bizottság. Nem lesz tévéközvetítés, marad a három alpolgármester.

    Novemberi közgyűlés
    Molnár MIklós biztosítja a Fidesz többségét
    Vágvölgyi Bálint

    Aztán elfogadják az eredetileg beterjesztett SZMSZ-t.

    Nem kell a tévé!

    Egyszerűen nem értem, hogy miért nem akarják a képviselők a tévés közvetítéseket. Az imént szavaztak arról, hogy nem akarják a jövőben sem, hogy a szombathelyi tévé közvetítse a közgyűléseket. Pontosabban mondva a baloldal és a Jobbik is szeretné, Molnár Miklós pedig nem szavazott, a többiek pedig tartózkodnak, tehát a többség megint diadalt arat, nincs közvetítés. Nem értem, pedig ebben is van elég sok szavazás, mint a valóságshowk-ban, meg olykor mókásabb a műsor, mint valami komponált bohózatban. Önök szerint miért nem akarja a városvezetés, hogy a otthon morogjanak a polgárok azon, hogy a képviselők miképp változtatják meg az emberek életét egy-egy tollvonással. Ja ezért, oké.


    11:40 Még mindig a bizottságok

    Folyik a győzködés, Rettegi Attila (Fidesz) a 2006-os példákat hozza fel, amikor a baloldal volt olyan helyzetben, mint a Fidesz, és akkor ők ennél kevesebb helyet adtak az akkori ellenzéknek.

    Kelemen Krisztián (baloldal) a választási arányokat hozza fel százalékosan, ezt a választói akaratot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ő elhitte, hogy a polgármester együttműködést akar, de így a következő öt évben éles harc várható.

    A baloldal nem megy el emellett szó nélkül, nem arra esküdtek, hogy mindenre rábólintsanak, amit a Fidesz akar. Puskás gondolja át, milyen irányba akarja vezetni a várost, neki minden városlakó érdekét képviselnie kellene.

    Novemberi közgyűlés
    Előttem az utódom
    Vágvölgyi Bálint

    Puskás kijelenti, ő nem szokott acsarkodni, a városért dolgozik. Ipkovich szerint, ha ez igaz, akkor ezt az SZMSZ-t vissza kellene vonnia. Felidézi, hogy 1990-ben egyedüli MSZP-sként ült a közgyűlésben, de megkapta a szociális bizottság vezetését. Példátlannak tartja, hogy a szocialista párt nem kapja meg a szociális bizottság vezetését.

    Mint kiscica az ereszcsatornán olyan a szombathelyi Fidesz - mondja, és bengáli tigrisnek akarja képzelni magát. Mert a Dunántúl legrosszabb választási eredményét érték el. Kijelenti, ezzel a bizottsági struktúrával nem működik a városfejlesztés, pedig 40 milliárdnyi uniós pénz jön a városba a ciklusban.

    Odaszól a mosolygó Hendének, azért visszahozhatná azokat a dolgokat, amiket elvittek a városból. Az ellenzék egyik szerepe a kontroll, ezért is volt mindig ellenzéki elnöke a költségvetési bizottságnak. Most erre szándék sincs, nem lesz semmi kontroll.

    Hende közkeletű hazugságokról beszél, a magyar kormány nem akart repülőteret építeni Váton, így el sem vihették azt is. A kínai befektető eltűnt, ezért nyitották ki a pápai repülőtér kapuit a civil forgalom előtt. Szeretné, ha ezt a rágalmat elfelednék.

    Tóth Kálmán (baloldal) megemlíti, hogy korábban kiemelt kormányzati projekt volt, akkor léptek vissza a kínaiak, amikor a kormány ezt a státuszt megvonta.

    Kijelenti, nem módosítani kell az SZMSZ-t, hanem újat kell készíteni. Szerinte sem lehet technikai akadálya a tévéközvetítésnek, meg lehetne azt oldani.

    Horváth Attila több technikai javaslatot tesz, amit a következő közgyűlésen módosítani kell. Ipkovich felhívja a figyelmet, hogy korábban működött konszenzusbizottság, ami a közpénzből működő városi médiára figyelt. Javasolja, ezt hozzák vissza.

    Elmacskásodtunk

    Ipkovich azt mondta, hogy Puskásék az SZMSZ-szel egy ereszcsatornába kapaszkodó macskából akar bengáli tigrist csinálni (az arányokat és a hatalmat illetően). Ezen Hende nagyot nevetett hangosan, meg úgy mások is a teremben. Viszont a reptéres téma hallatán Hende már nem örült, csak mérgesen pillantott Tóth Kálmánra, körülbelül így:

    grumpycat

    Czeglédy is javasol, a három alpolgármester helyett csak egyet, és a közgyűlés élő tévés közvetítését. Utóbbihoz megvannak a technikai feltételek, korábban bizottsági üléseket is közvetítettek. Azt sem érti, hogyan lehetséges, hogy 15 ezer háztartásban nem lehet fogni a városi tévét. Az is szomorú, hogy a Médiacentrum fizette Hende Csaba Vas Népés megjelenéseit.

    Javasolja, hogy alakítsanak külön szociális és a városfejlesztési bizottságokat.


    10:55 Mindenható bizottságok

    SZMSZ módosítás, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy több hatáskört adnak a bizottságoknak. Puskás szerint ez előrelépés, szakmaibb és gyorsabb lesz a munka.

    Czeglédy leszögezi, hogy a Fidesz úgy képzeli el a 9 fős baloldali frakcióval és az egy jobbikossal az együttműködést, hogy megabizottságokat alakítanak, amikben erős többséget akarnak maguknak. Kijelenti, hogy a saját alaptörvényüket sértik meg, azzal, hogy a hatalom kizárólagos birtoklására törnek, közben szembeköpik a baloldalra szavazó 12 ezer szombathelyit.

    Felidézi, hogy 2006-ban, hasonlóan szoros választási eredmény mellett az akkori baloldali városvezetés négy bizottsági elnöki helyet adtak a Fidesznek. Sorolja, hogy milyen bizottságokat szerettek volna, de úgy tűnik, Puskásékat Hende Csaba és Molnár Ágnes (a Fidesz régióigazgatója) irányítja. Kijelenti, ha változik a helyzet, Molnár Miklós akkor is alpolgármester marad.

    Novemberi közgyűlés
    A baloldal nem szavazza meg az új bizottságokat
    VB

    Tóth Kálmán (baloldal) ecseteli, hogyan kellene kialakítani a bizottságokat. De így kiüresíteni a közgyűlést, az vétek. Hosszadalmas és pazarló lesz a három miniközgyűlés.

    Kopcsándi József (baloldal) azt mondja, már korábban látható volt, hogyan képzeli el a Fidesz az együttműködést. Ők azért együtt akarnak működni, erre tettek esküt, de azért ironikusan köszöni a kioktatásokat. Óriási a felelősségük a képviselőknek, ez a jogkövetés alapja.

    Megemlíti, hogy Koczka Tibor nem vette figyelembe, hogy a döntés előtt meg kell vizsgálni a következményeket. Ő nem tette meg, ez minősíti a személyét. Ha a jövőben így folytatja, nem sok jóra számíthat a város. A Haladás edzőjének, Artner Tamásnak a kirúgására céloz.

    Puskástól kérdezi, hogy a mostani terveik milyen hatással vannak a polgármesteri esküre. A túlzott hatalomra törekvés ellene van a városnak, a polgármesternek szembe kell néznie azzal, amit elkövetett.

    Puskás szerint a történelem majd eldönti, jól cselekedtek-e. De abban biztos, hogy mindenki jót akar a városnak, de ennek meg kell szabni a kereteit, ezért el kell fogadni ezt az SZMSZ módosítást.

    A választók úgy döntöttek, hogy a többség az övék - mondja. (Nagy nevetés a túloldalon.) Hozzáteszi, a város fejlődését, bővülését szolgálja az új rendszer.

    A tíz eggyel több, mint a kilenc, az emberek Puskásékra szavaztak

    Erre következtet Puskás beszédében, persze megy a morgás, Ipkovich még be is mondja kérdőn, hogy sokan nem önökre, hanem Molnár Miklósra szavaztak! Ekkor megint beszólnak a háttérből:

    Ha nem veszitek meg, akkor nem lennétek többen!

    - Molnár kapja az ívet, mindenki rábeszél, csendben ül háttal nekünk, még nem szólt. Puskás zárja a mondandóját:

    A tíz eggyel több, mint kilenc…

    - ebben igaza van. Megint érződik a többség ereje, a meg sem hallom a másikat és minden szép hozzáállás, nincs ellenzék, és rájuk szavazók sem. Lehet ma még idehozzák a karneváli bigát és az ünneplő város tömegei előtt körbehordozzák őket?

    Balassa Péter (Jobbik) két tűz közé szorult - jelenti ki. Az elmúlt egy óra igénytelenséget mutat, nem ezzel lehet a várost szolgálni. Ez az SZMSZ rossz, csak azt szolgálja, hogy a Fidesz bármit megtehet. Molnár Miklós a kampányban azt hangoztatta, hogy a szakmaiságot szolgálja. Ez a rendszer viszont nem, épp ellene van. Ez a menekülés SZMSZ-e - mondja.

    Kifogásolja, hogy a tévéközvetítés elmaradását technikai okokkal igazolják. Ahhoz minden szombathelyi állampolgárnak joga van. Sok a három alpolgármester, el kell helyezni a kádereket. Ez nem szakmaiság.

    Tele van hibákkal az SZMSZ, ezt így nem lehet elfogadni. Ellentmondások vannak, és van, ahol törvénysértés merül fel. Úgy tűnik, csak akkor lesz közgyűlés, ha a Fidesz minősített többséget td biztosítani. Balassa szerint ezt a kukába kell dobni.

    Puskás azt mondja, jó az SZMSZ, és dolgozni lehet ennek alapján. Kijelenti, a jegyző szerint nincs benne ellentmondás.

    Nemény András megemlíti, a Fidesz a folytatást említi, de ha körülnéz, csak néhányan vannak a régiek közül, nem azért, mert nyertek, hanem mert ki akarják fizetni őket. Vannak olyan bizottságok, amik kontrollként szolgálnak, 2006-ban ezt a lehetőséget a Fidesz megkapta.

    Ráadásul el akarják tüntetni a pártokat a közbeszerzési bizottságokból, ami aggályos. Figyelmezteti a hivatalt, hogy a politikusok által elkövetett hibákért ők fognak felelni. Szerinte ez az SZMSZ csak egy keret, és pénzosztási lehetőség. Ha Lendvai még tanácsnok is lesz, akkor minden különösebb munka nélkül havi 250 ezret kap.

    Marton Zsolt, mint közgyűlési tudósító

    Az mekkora már, hogy Marton Zsolt exalpolgármester az előző ciklusban a pulpituson foglalt helyet, most pedig pár székkel arrébb ül mellettünk az első sorban, szorgosan üti a klaviatúrát, közvetít, a facebookon dícséri a sajtósoknak főzött kávét. Mondjuk idén ennek az ellentetje is sikerült, van képviselő, aki a média soraiból került ki képviselőnek. Megvan a kockaforgás, akarom mondani körforgás.

    Novemberi közgyűlés
    VB

    Horváth Attila arra kíváncsi lenne, hogy Hendét megdicsérték-e a választási eredményért. Szerinte nem lehet tiszta választásnak nevezni, amikor a miniszterelnök óriásplakáton hirdette, hogy ha nem a Fidesz nyer, Szombathely nem kap pénzt. Utal a Médiacentrum kampányt támogató működésére Összefonódott a Fidesz a Pannon Lapokkal és a Vas Népével 2014. September 08. 07:58 .

    Kijelenti, a polgármestert egyszer már figyelmeztették a választók, azt kéri, álljon ki a szombathelyiek elé, hiszen okos ember. Szerinte ez a gyávaság SZMSZ-e. Kérdezi, mikor mondták ezt el előre a kampányban.

    Gratulál Takátsné Tenki Máriának, ő az egyetlen fideszes képviselő, aki ismét nyert a körzetében. Kéri, hogy vegye komolyan a közgyűlést, és ne egy letudandó feladatnak tekintse.

    Lendvai Ferenc (Fidesz) csodálkozik, és sajnálja azokat a képviselőket, akik nem jutottak be a közgyűlésbe. Az új közgyűlés mindig SZMSZ módosítással jár, kéri a baloldalt, hogy támogassák, biztosan lesz benne módosítás is. Kijelenti, minden képviselő beülhet a bizottsági üléseken, és kikérheti az iratokat is.

    Czeglédy bejelenti, hogy a választások előtt kisöpörték a szociális segélyek keretét, onnan hétmilliót kampánykiadványra költöttek. Kéri, hogy tegyék vissza a pénzt, mert ki kell fizetni a segélyeket.

    Hangsúlyozza, nem szavazzák meg az SZMDSZ-t, az 53 bizottsági helyből 12-őt kapnának. Nem demokratikus, ahogyan megalkották, a hatalom kizárólagos birtoklására törekednek, ezért nem is vesznek részt ebben a szavazásban.


    10:40 Jönnek a kiskertek bérlői

    A Körtés kiskert egyesület elnökasszonya szólal fel. A bérlők többsége nyugdíjas, akik már sok mindent megéltek, most attól félnek, hogy elveszítik a kerteket. Kérdezi, milyen alapon hitegetik őket. A történelem ismétli önmagát, elvették a 13. havi nyugdíjat, a magánnyugdíj-pénztári pénzeket, most meg a kiskerteket akarják.

    Puskás kijelenti, december 31-ig a közgyűlés rendezte a kérdést, addig a kormány hosszútávú megoldást talál. Hende megismétli, amit korábban elmondott. És kéri, hogy ne hagyják magukat befolyásolni.

    Horváth Attila (baloldal) gratulál a minisztérium júniusi közleményéhez, amivel jól megoldották az ügyet. De a bérlők most jog nélküli használók, tegyenek annyit, hogy ne kelljen többet fizetniük a bérlőknek.

    Czeglédy megint Harangozó Bertalanra utal, aki azt mondta Nem kell kiköltözniük a kiskertek bérlőinek 2014. October 31. 13:36 , meg lehetett volna oldani a dolgot tavasszal, de úgy látszik, a kampányban erre nem volt idő. Kijelenti, Puskás Tivadar van mulasztásban. Reméli, Hende a kormányban elmondja, milyen az, amikor valaki nem teljesíti az ígéreteit.

    Szavaznak a napirendi javaslatokról. Szoros az eredmény, megvan a Fidesz egyfős többsége. 11:10 arányban utasítják el a baloldal javaslatait. Így nem tárgyalnak a Falco-gyárról, a fizetőparkolókról, a kiskertekről, a Bem József 11-ről.

    A kiskertbérlők megtapsolják őket.

    Molnár Júdás és felgyújtandó M86?

    A szavazások során több mögöttünk ülő is dünnyög, hangosabban szól. A baloldal igennel voksol, míg a jobb tartózkodik, így elutasítják a kiskertesek ügyeit most, mindent leszavaznak, a nép kiakad, kiabálnak:

    Gratulálunk!

    -

    Polgármester! Ez a böcsület?!

    -

    Ennyit értek majmok! Anyátok p_csajat!

    -

    Elmondom nektek, ha nem változtattok, akkor felgyújtom a 86-ost!

    - bedühödnek, kimennek, illetve többen még Molnár Miklósnak is odaszólnak:

    Ennyit ért a szavazatom! Megvettek kilóra!

    - majd lejúdásozzák és még hasonlók.


    10:25 Mégis kiskert-ügyek?

    Nemény András (baloldali koalíció) azért napirend előtt előhozza az ügyet, a kormánymegbízottra hivatkozik, aki azt mondta Nem kell kiköltözniük a kiskertek bérlőinek 2014. October 31. 13:36 , meg lehetett volna a dolgot. Hende Csaba pedig azt mondta, ez nem honvédelmi ügy, és nem foglalkozott vele.

    Novemberi közgyűlés
    Új a tábla, régi a polgármester
    VB

    Hende felháborodik:

    Kinek mondtam ezt?

    Nemény folytatja, a földhivatal elkezdte törölni a szerződéseket. Puskás Tivadar megvonja a szót, Nemény folytatja, kéri, hogy kapjanak szót a kiskert egyesületek vezetői. És szeretnék meghosszabbítani a szerződéseket, most. Tapsot kap.

    Üljetek vissza!

    Elindult haza félteremnyi ember (a kiskertesek), aztán Nemény András szót kért, és a kiskertekről szólt, ekkor valaki hátul kiabált:

    Üljetek vissza!

    - még mindig sokan vagyunk, Puskás már elveszi Neménytől a szót, de nem sikerül neki. Hende közbeszól, a kertesek dünnyögnek:

    Előbb kérjél szót!

    - aztán Puskás hivatalosan is megvonja a szót, Neményt megtapsolják.

    Puskás a tervezett törvénymódosítást idézi, és megismétli, amit Hende mondott.

    Czeglédy Csaba (baloldali koalíció) is szót kér a kiskertbérlők képviselőinek. Javasolja, hogy a szociális rendelet módosítását vegyék napirendre, ez a ma esti rendkívüli ülésen szerepel egyébként.

    Azt mondja, az ellenzéket munkára kellene hívni, mert 12 ezren szavaztak rájuk, a bizottsági struktúrára tett javaslataikkal őket is megalázzák. Az emberekben rengeteg düh és fájdalom gyűlt össze, azt reméli, Hende nem éri meg, hogy az emberek bemennek utána a parlamentbe és kidobják az erkélyről.

    Puskás nyugodtabb hangnemet kér, a képviselők magatartása alapján alkotnak véleményt a politikáról.

    Puskás a nyugtató

    A polgármester elmondja, hogy a képviselők példaképei az embereknek, ezért megfelelő hangnemben kell beszélni. Mögöttem azt mondja egy civil:

    Büdösbogarak!

    - Nekem nem példaképeim a képviselők és hozzáteszem, hogy az előző fidesz frakcióban volt egy olyan képviselő, aki olyan hangnemben beszélt velem (minden alkalommal, amikor találkoztunk vagy telefonon beszéltünk) hogy az nem példaképi, de még képviselői tisztjét sem érdemelte volna meg. Büdösbogár volt, csatlakozom.

    Ipkovich György (baloldal) azt mondja, megfogadja az intelmeket, nem használ olyan szavakat, mint amiket Hende szokott vele szemben Hende: „Ipkovich becstelen, tisztességtelen ember” 2014. September 19. 20:23 , és milliókat költ arra, hogy ezeket közzé tegye. Kijelenti, szükségesnek tartja a kiskertek ügyének megtárgyalását, és azt is kéri, hogy vegyék napirendre az ingyenes parkolás kérdését.

    Czeglédy emlékeztet, Puskás Tivadar ott mosolygott, amikor Hende tisztességtelennek és becstelennek nevezte Ipkovichot. Egy ilyen álságos kezdés után most meg nyugalomra szólít fel.

    Horváth Soma (baloldal) a Bem József egyik társasház gondjairól. Egy panelprogramos pályázatnál a minisztérium visszavonta a támogatást, pedig a SZOVA volt a hibás, a kivitelező a lakóktól most több mint 7 milliót és annak kamatait követeli. Kér, beszéljenek róla, és az összeget a SZOVA térítse meg.

    Czeglédy még egy új javaslatot tesz, a Falco-gyár környékének kisvárosi övezetbe sorolását is vegyék napirendre. Megint kéri, hogy adjon szót a kiskert-bérlők képviselőinek.


    10:10

    Kicsontozunk benneteket?

    Ez most már hagyomány lesz, úgy látszik. A kiskertek gondjairól Nem kell kiköltözniük a kiskertek bérlőinek 2014. October 31. 13:36 beszél, ő is megígéri, hogy rövidesen megoldják a dolgot. Elmondja, hogy az egy hektár alatti kertek bérlőinek nem kell szakképzettséget igazolni.

    Azt kéri, hogy mindenki nyugodjon meg, nem kell elhagyni a kerteket. És ne legyenek eszközei egy politikai színjátéknak, azoknak, akik a saját pecsenyéjüket sütögetik. Az önkormányzatnak nincs lehetősége, hogy bármit csináljon, ez a kormányon és a parlamenten múlik.

    Novemberi közgyűlés
    Hende keményen kezdett
    VB

    Sajnálja, hogy az ünnepi hangulat gyorsan véget ért az alakuló ülésen. Október 29-én egy egyeztetésen Czeglédy Csaba obszcén kifejezést használt. Idézi:

    egyenként kicsontozunk benneteket

    . Hende nem kérdőjelezi meg, hogy ez valóban elhangzott-e, és Czeglédyre nem is kíváncsi. Helyette Ipkovich György véleményére kíváncsi, miért nem utasította vissza ezt, és miért nem kért bocsánatot helyette.

    Ipkovich válaszol. Az ingerültségnek az volt az oka, hogy a választás után két hétig nem dolgoztak. A kiskertek ügyében sem, pedig többször megígérték, májusban még lett volna lehetősége a közgyűlésnek. Leszavazták az ő törvényjavaslatukat, és most megint ígérgetnek. Ezért volt ingerült a hangnem.

    Hende sajnálkozik, hogy nem kért bocsánatot a kijelentésért, olyan mélységbe süllyesztették a politikai közbeszédet. Nagy a felzúdulás a baloldalon.

    Füttyögő kiskertesek és Hende vs. Czeglédy

    Na lássuk, hogy kik vannak itt:

  • a képviselők, kiegészülve Harangozó Bertalan Clint Eastwood-i tekintetével és távcsőnélküli Hende Csabával
  • egy-két széksornyi média, jobbra-balra fotósokkal, kamerákkal
  • rengeteg kiskerttulajdonos, ásó-kapa-kasza nélkül
  • köztisztviselők, rendőrkapitány, stb.
  • Hende Csaba beszédében napolja a kiskertek ügyét, majd témát vált és Czeglédy fenyegetőzésére tér ki. Ekkor hátulról többen bekiabálnak, hogy

    Ez most nem fontos!

    , aztán fütyülnek, beszólnak. Amikor Hende visszatér Czeglédyre, akkor tovább folytatják a bekiabálásokat ingerülten, két székkel arrébb egy kolléga megjegyzi:

    Végre van élet a közgyűlésben!

    - nos tényleg van.

    Puskás bejelentéseket tesz, Lendvai Ferenc lesz a Fidesz frakcióvezetője. Összeférhetetlenségek, Illés Károly és Koczka Tibor megszüntette az összeférhetetlenséget. Hogy hogyan, azt nem mondja.


    10:07 Hende új pozíciója?

    Most már gyülekeznek, a polgármester helyén most Hende Csaba ül. Illetve mellette.

    És kezdődik.

    Rég láttunk ekkora nyüzsgést a közgyűlésen, teltház van, az emberek a fal mellett is állnak, de még a helyi sajtó képviselői is oly nagy erőkkel képviseltetik magukat, hogy alig tudtunk leülni. Kezdés van, nyolc perc késéssel.


    10:00 Most is késnek

    Úgy tűnik, hiába az új közgyűlés, a sok új képviselő, nem nagyon nyüzsögnek az ülésteremben, pedig elvileg itt a kezdés időpontja.


    Szokatlan az időpont, hiszen hónap eleje van, ráadásul 9 óra helyett 10-kor van a kezdés. És valószínűleg politikatörténeti kuriózum is, hogy ma kétszer is összeül a szombathelyi közgyűlés. Hogy miért és milyen ügyeket tárgyalnak majd, azt előzetesünkben már összefoglaltuk Tényleg két közgyűlés lesz hétfőn Szombathelyen 2014. November 02. 11:47 .

    Az első dolgozós ülése lesz az új képviselő-testületnek, mi is kíváncsiak vagyunk, milyen lesz az új képviselők stílusa, milyen lesz a hangulat. Hiszen a közgyűlés nagyobbik része teljesen lecserélődött. Ja, és az is kiderül, hogy végül hova vezettek a Fidesz és Molnár Miklós közti egyeztetések.

    Mi már itt vagyunk, a szokásos módokon, percről-percre tudósítással, és élőképben is közvetítjük a történéseket. Az élőképért katt ide Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről May 26. 09:10 .

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Kapcsolódó cikkeink

    Tényleg két közgyűlés lesz hétfőn Szombathelyen

    Délelőtt alpolgármestereket, bizottságokat választanak, este a baloldal előveszi az ingyenes parkolást.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet