Ma dől el, hogy milyen ingatlanokat ad el a szombathelyi önkormányzat, és bizony, milliárdokról is döntenek

A városi közgyűlés a munka ünnepe előtt egy nappal áll neki dolgozni.

A szombathelyi városvezetés megszegte a saját maga által hozott szabályt, mert nem a hónap utolsó csütörtökén tartják meg az áprilisi közgyűlést. A szabály ugyanis pontosan a csütörtöki napot írja elő, igaz, ettől azért a nyári szünet előtti utolsó, júniusi ülésen és karácsony előtt is rendszeresen eltérnek.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Így most egy nappal május 1., azaz a munka ünnepe, ráadásul a majális és egy négynapos hosszú hétvége előtt ülnek össze dolgozni a képviselők. De nem kell megszakadniuk, hiszen a nyilvános ülésen hét, a zárt ülésen pedig további négy napirend szerepel.

Ma is milliárdokról döntenek

Írtunk már néhányról, így arról, hogy kijelölik Egymilliárd forintot akar előteremteni a szombathelyi önkormányzat, kijelölték, mit kell ehhez eladni April 22. 11:17 , melyik ingatlanokat adják el ahhoz, hogy az árukból bejöjjön a költségvetésből hiányzó egymilliárd forint. Arról is, hogy peren kívül akar megegyezni Mintegy félmilliárd forint a tét - Peren kívül akar megegyezni a szombathelyi önkormányzat a Volánbusz jogutódjával April 20. 06:56 a Volánbusz jogutódjával az önkormányzat az eredetileg félmilliárdos követelésükről, ehhez ráadásul a költségvetést is módosítani kell.

A Kiskar utcában marad a február elején bevezetett új forgalmi rend Marad az új forgalmi rend a szombathelyi Kiskar utcában, a szakbizottság mond róla ítéletet April 20. 10:41 , a szállodaépítő cégből pedig ki akar szállni Ki akar szállni a szombathelyi szállodaépítő cégből a magánbefektető, hat éve nem halad előre az ügy April 29. 07:09 a magánbefektető - írtuk.

A közgyűlés tárgyalja még az önkormányzati cégek tavalyi beszámolóit és idei üzleti terveit, a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Program működését, valamint a szokásos ügyeket, a lejárt határidejű határozatokról és a hivatal munkájáról szóló beszámolókat.

Ha jól számolunk, akkor délután három-négy óránál nem tart tovább a közgyűlés. A fontosabb ügyekről tudósítunk, de aki szereti, az nézheti az ülést élőben is, ehhez elég, ha ide kattint Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről April 30. 08:56 .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet