A délelőtt Csak februárban lesz költségvetése Szombathelynek - Közgyűlés 1 2010. January 28. 14:01 után, rögtön a délutáni ülés elején az volt az érzésünk, a képviselők vagy nem tudják, milyen napirendet is tárgyalnak, vagy pedig megint előjött a kameramánia, magyarul a szereplési kényszer. Miközben a 2009-es költségvetés utolsó módosításáról tárgyaltak, azt ecsetelték, hogyan és miért jött létre az Aréna Savaria üzemeltetési szerződése Legalább 63 millió kell egy sportcsarnok működéséhez 2010. January 27. 20:21 az Unihall Kft-vel.
Pro és kontra
A módosításban ugyanis szerepelt annak a nettó 23 millió forintnak a kifizetése, amely már hónapok óta csúszik, és amely miatt az Unihall a közelmúltban belengette, hogy bezárja az Arénát. Ipkovich György (MSZP) polgármester, valamint Czeglédy Csaba (MSZP) és Németh Kálmán (SZDSZ) alpolgármesterek először hiába érveltek azzal, hogy a város jó híre kerül így veszélybe, és az esetleges megállapodás is sokkal nehezebben megy, ha adóssága van az önkormányzatnak a cég felé.
Marton Zsolt (Fidesz), Molnár Miklós (Pro Savaria) és Horváth Zsolt (Fidesz) azt hangoztatta, hogy előnytelen a szerződés, amiért azok a felelősek, akik annak idején megkötötték azt. A cég pedig ne fenyegetőzzön, ha kell, a város visszaveszi tőlük a csarnokot. Kifogásolták azt is, hogy a szerződés 10 évre szól, ezt mindenképpen le kell rövidíteni.
A személyeskedő vita után az első javaslatot Czeglédy Csaba tette, miszerint a Sportközpont Kft. februárig dolgozza ki, hogyan tudná üzemeltetni az Arénát, addig pedig ő és Marton Zsolt egyeztessenek az Unihall-lal a szerződés öt évre csökkentéséről, ami 2011 elején járna le.
A felét kifizetik
Marton aztán kijelentette, ő nem akar az alpolgármesterrel együtt egyeztetni, ezt inkább Németh Kálmánnal tenné meg közösen. Nemény András (MSZP) igyekezett rendbe tenni a dolgokat, mondván, Czeglédy egyéni körzetben megválasztott képviselő, alpolgármester, akinek a dolga az egyeztetés. Az alpolgármester meg is jegyezte, hozott anyagból dolgozik, amikor a szerződést megkötötték, nem volt képviselő, most a jelenlegi helyzetet akarja kezelni.
Lazáry Viktor (Fidesz), a sportbizottság elnöke megjegyezte, a Sportközpont Kft-nek nincsenek meg a kellő információi ahhoz, hogy ki tudja dolgozni a csarnok üzemeltetésének részleteit. Molnár Miklós aztán javasolta, fizessék ki az Unihall tartozás felét, Németh Kálmán hozzátette, a követelés másik felét viszont különítsék el, hogy ha mégis a kifizetés mellett döntenek, akkor legyen rá fedezet.
A város másik adóssága, a Savaria Fórum kiadója, a Promed Kft. felé meglévő 23 milliós tartozás nem járt ilyen jól, a jobboldal nem egyezett bele a fele összeg kifizetésébe sem, de az összeget itt is tartalékba tették.
A kézzel szavazás megviselte a képviselőket
Rövid technikai szünet hűtötte le a kedélyeket, elromlott a szavazógép, gyorsan meg is javították, addig is a képviselők a régi módszerrel, kézfelemeléssel voksoltak, de ez láthatóan megviselte őket.
A szünet után aztán gyorsan megszavazták, hogy az időarányos támogatáson felül, de az egész éves keret terhére kapjon most 15 milliót a Haladás VSE, 20 milliót a Falco és 8,7 milliót a Weöres Sándor Színház.
A képviselők gyorsan átléptek néhány szociális rendelet módosításán, a szavazásokat csak a már rendszeressé váló Szakály Gábor (Fidesz) és Gyebrovszky János (MSZP) párviadal színesítette.
Ezért ment csődbe a patika
Később kiderült, van esély arra, hogy egy vállalkozás felújítsa a Savaria Nagyszállót Mi van veled szombathelyi Nagyszálló? – Képgaléria 2009. September 21. 13:59 , mégpedig az eredeti tervek alapján, és férőhelybővítéssel együtt. Ehhez viszont parkolóhelyeket kell nyújtani, a Mártírok terén csak 27 hely van, ez kevés. Ahhoz, hogy a vállalkozás építési engedélyt kaphasson, igazolnia kell további 49 parkolóhely meglétét. Több változat is felmerült, a közgyűlés végül úgy döntött, a Kőszegi utcai parkolólemez helyeiből válthat meg parkolóhelyeket a vállalkozás.
Aztán a főtéri Szentlélek gyógyszertár megszűnése Bezárt a 274 éves gyógyszertár Szombathelyen 2010. January 21. 07:33 borzolta a kedélyeket. Kiderült, a bérlő 40 milliós adósságot halmozott fel, ezért szüntette meg a patikát. Megtudtuk, hogy az utcarész mögött hatalmas, kihasználatlan helyiséget is kellett bérelnie, és a patika feletti lakást is. Lehetőség lett volna akár a helyiségek szétválasztására, és a hátsó rész hasznosítására például orvosi rendelőként, de a bérlő gyógyszerész ezt nem vállalta, a szétválasztás egyébként 18-20 millióba került volna.
A patika igazi gondjai a patikaliberalizációval kezdődtek, a környéken két új gyógyszertár alakult, a Főtéren így már négy patika működött. Megdöbbentő számokat tudtunk meg, a Szentlélek patika havi 2,8 milliós bérleti díjat fizetett, a városházával szemközti új gyógyszertár pedig havi 180 ezret fizet. Így valóban nem volt versenyképes.
Olcsóbb lesz a melegvíz
Az épület egyébként műemlék, a bútorzata is védett, ráadásul a hatóság nem engedélyezi a bútorok elszállítását. Így nem sok lehetősége maradt a közgyűlésnek, úgy döntöttek, pályázatot írnak ki a patika céljára történő hasznosításra, ha nem lesz jelentkező, akkor a város pénzén több helyiségre osztják az ingatlant, és újra meghirdetik, persze ekkor már magasabb áron. De a lényeg, hogy meg kell őrizni a műemléket, és a város legrégebbi patikáját is.
Jó hírrel is szolgálhatunk, a január 1-én életbe lépett áfacsökkentés miatt olcsóbb lesz a melegvíz. Az eddigi 1340 Ft/köbméter helyett 800 Ft-ot kell fizetni a melegvízért, erre persze rájön a köbméterenkénti 800 Ft-os vízdíj, de a lényeg, csökkent egy szolgáltatás ára. Megtudtuk azt is, hogy – egy törvénymódosításnak köszönhetően – karcsúsítani kell az önkormányzati cégek igazgatótanácsainak és felügyelőbizottságainak létszámát, mégpedig drasztikusan. A nevekről a zárt ülésen döntöttek, így erről csak később tudunk beszámolni.
Komoly vihart kavart a SaFó kiadója, a Promed Kft. szerződésének A Promed Kft. a Savaria Fórum kiadója 2007. July 09. 10:10 vizsgálata. A jogi bizottságot még decemberben bízta meg a közgyűlés azzal, hogy vizsgálja meg a szerződést. Szakács Dávid, a bizottság elnöke most azt kérte, hogy a közgyűlés szavazzon meg félmilliót szakértői díjakra, és ők majd kiválasztják azokat, akik szakmai szempontból megvizsgálják a szerződés tervezetét.
Hagytak azért kiskaput…
Ipkovich szerint viszont ízlésekről nem lehet vitatkozni, pedig itt arra készül a bizottság. Persze, az is kiverte a biztosítékot, hogy a bizottság maga akarja kiválasztani a szakértőket, hiszen egyértelmű, okos választás esetén borítékolható az eredmény. A polgármester ezért javasolta, hogy minden frakció jelölhessen szakértőt, ez viszont a jobboldalon okozott felháborodást, Marton Zsolt szerint a szerződés megkötésekor nem kérték ki az ő véleményüket.
Ezen is elvitatkoztak egy darabig, Nemény András kijelentette, konszenzusbizottságnak kellene kijelölnie a szakértőket. A feszült hangulatot Czeglédy Csaba akarta oldani:
Nem akartam hozzászólni, de a feleségem üzent, hogy a lányom látni akar a tévében
, aztán megkérdezte, az objektív teljesítést, vagyis a megjelenés gyakoriságát, az oldal- és példányszámot vizsgálta-e a bizottság. Ipkovich válaszolt, mondván, ezt a hivatal folyamatosan ellenőrzi.Harangozó Bertalan (KDNP) pedig kijelentette, laikusként is meg tudja mondani, hogy a SaFó nem teljesítette a közszolgálatiság követelményeit. Molnár Miklós szerint pedig a minőségre állandó panasz volt, hogy rossz, tartalmatlan a lap.
Végül maradt az eredeti elképzelés, azért Szakács Dávid hagyott egy kiskaput, ha közben meg tudnak egyezni a kiadóval, nem kell a szakértői vizsgálat. Molnár Miklós aztán ki is mondta, elég lenne, ha a SaFó csak kéthetente jelenne meg, így jóval kevesebbe kerülne.
Meglepően korai időpontban, este fél nyolckor fejeződött be az ülés nyilvános része. Régen volt ilyen örömben részünk...