Balassa Péter (Jobbik) azzal kezdte, hogy gratulált Károlyi Ákos aljegyzői kinevezéséhez, és kijelentette, Károlyi kifejezetten jó választás volt. Aztán kifejtette, valóban történelmi volt a tegnapi közgyűlés Sok vita után példaértékű egyetértés 2013. February 28. 08:47 , de nem egészen abban az értelemben, ahogyan azt a polgármester kifejtette az ülésen.
Megdöbbentő és mulatságos?
Szerinte Puskás Tivadar történelmi tévedésben van, mert az adósságkonszolidáció Szombathely adósságának 65 százalékát veszi át az állam 2013. February 26. 17:24 nem jelent mást, mint hogy az adósságot egyik zsebből a másikba rakják, végül mindenképpen a magyar emberek fogják azt kifizetni. Kijelentette, most már biztos, hogy elmarad az a történelmi elszámoltatás is, amit a Fidesz 2010-ben ígért.
Mert így most legalizálták azt a felelőtlen gazdaságpolitikát, ami ilyen helyzetbe hozta az országot és Szombathelyt. Balassa kifejtette, most már biztosan nem tudjuk meg, hogyan és miért adósodott el a város.
Az ülésen beharangozott fejlesztési tervek sürgősségi tárgyalását megdöbbentőnek és mulatságosnak nevezte, hiszen súlyos milliókról, sőt, milliárdokról döntöttek. Hiába jelezte az ellenzék, hogy a bizottságok nem tárgyalták ezeket az ügyeket, mégis dönteni kellett róluk.
Elképesztő vagyonfelélés?
Balassa szerint kellenek a fejlesztések a városnak, de nem mindenáron, ráadásul szerinte termelő beruházásokra van szükség, a sürgősséggel felvettek között pedig nincs ilyen. Úgy vélte, a polgármestert bevitték az erdőbe, azt sem tudta, miről van szó.
A képviselő kijelentette, a legfelháborítóbb a nyomda épületébe tervezett táncterem és a fénymásoló-szerviz, mert itt összesen közel 89 milliót kap közpénzből egy magáncég, ami valószínűleg Fidesz-közeli.
Balassa a költségvetésről kifejtette, hogy ők megbíznak Molnár Miklós pénzügyekért felelős alpolgármesterben, teljes mellszélességgel kiálltak mellette. De az idei költségvetésnél nem ez a helyzet, mert szociálisan érzéketlen és a gazdagok érdekeit védi.
Luxusautó a hivatalnak?
A városvezetés csak azon gondolkodik, hogyan élje fel a város vagyonát, ebben nincs különbség a Fidesz és az MSZP között. Kijelentette, a rendszerváltás óta elképesztő vagyonfelélés zajlik. Most összesen 800 milliós vagyonértékesítést terveztek be, de azt nem részletezték, mit is akarnak eladni.
Balassa megjegyezte, a lakásbérleti díjakra az idén nem terveztek összeget, aztán a szociális bizottság javaslatára mégiscsak betettek ide 15 milliót. Ám ez még mindig nyolcmillióval kevesebb, mint amit az előző évben igénybe vettek a szombathelyiek. Közben a hivatal nyolcmillióért akar luxusautót venni, ezért javasolta, hogy az autó árát tegyék át a lakásbérleti támogatásokhoz.
A hivatalnak megfelelő minőségű autói vannak, ennek ellenére a közgyűlés leszavazta az ő javaslatát és megszavazta a beszerzést - csak Prugberger Emil és Molnár Miklós szavazott a vásárlás ellen.
Teljes tisztújítást?
Megemlítette az önkormányzati lakások értékesítését is, tavaly ebből 300 milliós bevételt terveztek, végül csak 26 millió teljesült. Ráadásul egy lakást az MSZP-SZTKE frakció vezetője, Czeglédy Csaba vett meg, Balassa szerint morálisan nem elfogadható, hogy egy önkormányzati képviselő az önkormányzattal üzleteljen.
Egy kérdésre kifejtette, hogy a HVSE-nél történteket felháborítónak tartja, de ez az MSZP és a Fidesz közös felelőssége, mivel politikai háttéralkuval nevezik ki az elnökséget. Bejelentette, hogy a Jobbik teljes tisztújítást akar az egyesületnél, és ki akarja söpörni a politikai okokból odahelyezett embereket.
Horváth Zoltán (LMP) rövid sajtótájékoztatót tartott. Emlékeztetett korábbi ígéretére, miszerint minden közgyűlésen kezdeményezni fogja, hogy a két ülés közti beszámolót helyezzék vissza az ülés elejére. Horváth kissé cinikusan azt mondta, úgy látszik, ezt nem jól tette, mert tegnap minden napirend előtti témát áttettek a nyilvános ülés végére. De azért a jövőben is próbálkozik.
Nem figyelnek a polgárokra?
A képviselő szerint jobban oda kellene figyelni a polgári kezdeményezésekre, főleg az idén, amikor a polgárok éve van. Mert most a városvezetés nem foglalkozik a polgári kezdeményezésekkel, még akkor sem, ha azt konzervatív szervezetek nyújtják be, Elmesélte, hogy tavaly egy magát jobboldalinak valló szervezet több száz aláírást nyújtott be azért, hogy a Főteret nevezzék át Szentháromság térnek, de a polgármester nem is foglalkozott vele. Horváth hozzátette, a névváltoztatást ő sem támogatná, de egy polgári kezdeményezést azért másként kellene kezelni.
A költségvetésről kifejtette, hogy az összeszedett, és sokat javít rajta, hogy az állam az adósság 65 százalékát veszi át. Viszont hiányoznak a szakági koncepciók, nincs meghatározva az irányvonal, ami mentén meg lehetne alkotni a költségvetést.
Horváth Zoltán csodálkozik, hogy az MMIK átvételének elutasítása Nem kell az MMIK Szombathelynek 2013. February 22. 12:02 egy perc alatt ment át a közgyűlésen, és sem a kultúráért felelős alpolgármester, sem a kulturális bizottság elnöke nem szól hozzá. Simán lemondtak róla, pedig az MMIK évtizedeken át meghatározó szereplője volt a város kultúrájának, ráadásul sok civil szervezet működik az épületben.
A raktárakban komoly értékek vannak, például az egykori Savaria Filmstúdió archívuma, amit át kellene vennie valamelyik közgyűjteménynek.
Katasztrofális jelentés
A képviselő szerint a közbiztonságról szóló jelentés katasztrofális volt, felesleges volt még beszélni is róla. És az emberek közérzete nem azt a megállapítást mutatja, amit a jelentés végén megfogalmaztak.
Puskás Tivadar polgármester azzal nyitott, hogy az ülés februárban kezdődött, és március elsején, hajnalban fél egy körül lett vége. A legfontosabb ügynek a költségvetést nevezte, ami megfelel a törvényi előírásoknak, vagyis, hogy nem lehet abban működési hiány.
A polgármester kijelentette, az adósságkonszolidáció megteremtette a fejlesztések lehetőségeit. Az önkormányzat idei forrásainak 70 százaléka saját bevétel lesz, és már látják az alagút végét. Kijelentette, nem voltak hiábavalóak az erőfeszítések, a kormány elismerte a város teljesítményét, így csupán 5,7 milliárdnyi adóssága maradt.
Jó döntés volt?
A tervben lévő fejlesztéseket két csoportra osztotta. Az önerős beruházások között van a csapadékvíz-elvezetés fejlesztése, a Savaria téri és a Széll Kálmán 51. tömbbelsőjének rendbetétele.
Uniós támogatással valósul meg a kerékpárút-fejlesztés, ami lehetővé teszi, hogy észak-déli irányban át lehet majd biciklizni a városon. Ilyen lesz a 11-es Huszár úti laktanya területének hasznosítása Digitális fellegvár a lerobbant 11-es Huszárlaktanyából? 2013. February 28. 15:46 , valamint az IVS 2. és 3. szakasza. A második szakasz tartalmazza az Óperint és a Dózsa György utcák kereszteződésében a körforgalom megépítését, a református és evangélikus templomok felújítását. A harmadik szakasz pedig a Csónakázótó környékének rendbetételéről szól majd.
A polgármester szerint jó döntés volt, hogy a két ülés közti beszámolót a nyilvános ügyek végére tették, mert most érdemi hozzászólások hangzottak el.
Egyik zsebből a másikba
Puskás megemlítette a szombati jobbikos rendezvény elleni összefogást is, ami megmutatta, hogy ebben a városban nem érdemes szélsőséges előadást tartani. A demonstráción szinte teljes létszámban ott lesznek a közgyűlési képviselők, megmutatva, hogy bár vannak köztük politikai viták, de a szélsőséges nézeteket közösen utasítják el.
Az MSZP-SZTKE frakció sajtótájékoztatóját Czeglédy Csaba frakcióvezető kezdte azzal, hogy teljesen átalakult az önkormányzatiság 23 éve kialakult helyzete, mert most fogadták el az új szerkezetű költségvetést. Megemlítette, hogy a jóval kisebb összértékű költségvetésben ugyanúgy kétmilliárdos hitelt terveznek, mint korábban, a nagyobb büdzsénél.
Kifejtette, az adósságátvállalás miatt országos szinten semmivel sem lesz jobb a helyzet, tovább emelkedett az államadósság. Egy olyan erős gazdaságú városon, mint Szombathely, úgy segít az állam, hogy közben a másik zsebében kotorászik. Az idén közel 1,8 milliárdot vonnak el a várostól, ha ez így marad, akkor a számmisztika sem segít. Az is kétséges, hogy egyáltalán el tudják-e indítani a bejelentett fejlesztéseket.
730 milliós fiktív bevétel?
Szombathely ugyanis nem kap vissza nem térítendő támogatásokat, hiszen a város a negyedik legnagyobb adófizető a megyejogú városok között. Ennek ellenére a költségvetést tarthatónak fogadták el, pedig van benne egy fiktív bevétel is, a 730 milliós vagyonértékesítés, ami már az előző években sem teljesült.
Plusz el is költötték már azt a 150-160 milliót, amit az adósságkonszolidáció okozta kamatbevételek hoznak majd. Igaz, részben hasznos dolgokra ment el ez a pénz.
Megemlítette a biofűtőmű ügyét, és megismételte, hogy nem a döntés után kellene erről egyeztetni a lakossággal. A januári közgyűlésen megígérték, hogy februárban tárgyalnak róla, de mégsem tették meg. A jövő heti lakossági fórum időpontjában pedig már jogerőre emelkedik az építési engedély.
Túl késő a lakossági tájékoztatás?
Czeglédy úgy tudja, a határidő lejárta előtt több civil is fellebbezést nyújt be. Megjegyezte, úgy tűnik, hogy valamilyen oknál fogva mindenképpen meg akarják építeni ezt a létesítményt, pedig a 470 méteres hatáskörzetében közel hatezer ember lakik. Hozzátette, a kormányhivatal szerint a jegyző a másik bioerőmű ügyében törvénytelenül járt el, ez mindenképpen figyelmet érdemel.
Gyebrovszki János hozzátette, a biofűtőműhöz oda is kell szállítani majd a faaprítékot, sőt, tárolni is kell azt. Aztán kifejtette, hogy a költségvetésből éppen azok a források hiányoznak, amiket az állam most elvesz. Ráadásul az önkormányzati cégekre kirótt adókat is a város fizeti majd, sőt, a távhődíjak csökkenéséből származó bevételkiesést a lakosság.
Hozzátette, a várostól most átvett 10 milliárdnyi adósságot nem az önkormányzat okozta, azok az állami elvonások miatt keletkeztek. A város gyakorlatilag állami feladatokat finanszírozott saját bevételeiből.
Káros és kicsinyes
Gyebrovszki kijelentette, a közbiztonság problémáit statisztikai adatokká akarják változtatni. Azt sugallják, hogy minden rendben van, de ez nem igaz. A legnagyobb gondot a csellengő fiatalok okozzák, fel kellene ismerni a problémát, és dolgozni a kezelésén, mert ez nem csupán rendőrségi ügy.
A HVSÉ-nél történteket káros és kicsinyes magatartásnak nevezte. Kijelentette, tetszik vagy sem, a közösség döntése volt az elnökség megválasztása. A jelenleg vezetés többször kereste egyeztetés céljából a polgármestert, de Puskásnak másfél hónapig nem volt erre ideje. A végén megemlítette, hogy 50 millióba kerül majd az államtól ingyen megkapott MÁV-ingatlanok fenntartása.