A vádlottak közül az egyik 23 éves vádlott a vád szerint május végén Vasszécseny felől Sorkifalud irányába közlekedett, amikor a főút nedves úttestén egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti forgalmi sávba. Ezután összeütközött a szabályosan haladó tanú járművével
Két autót kellett kihúzni az árokból Vasszécsenynél 2016. May 30. 08:52 , melynek vezetője súlyos sérülést szenvedett.
Mi is jártunk a baleset helyszínén, az erről készült videót itt nézhetik meg:
A személygépkocsijával az útárokba hajtva állt meg, míg a tanú által vezetett személygépkocsi az út melletti árokban, a tetejére borult.
Egy másik ügyben vádat emeltek azzal a férfival szemben is, aki a február végén Szombathelyen, a Szent Gellért utcai zebrát úgy közelítette meg, hogy nem nem vette észre az éppen áthaladó gyalogos
Idős asszonyt gázoltak el Szombathelyen 2016. February 29. 15:34 sértettet.
A vádlott a sértettet a személygépkocsija jobb elejével elütötte. A baleset következtében a sértett súlyos sérüléseket szenvedett.
Vádat emeltek továbbá azzal a férfival szemben is, aki február végén Szombathelyen, a Légszeszgyár utca és a Rákóczi utca kereszteződésében úgy kezdte meg egyenesen az áthaladást, hogy nem adta meg az elsőbbséget a védett úton közlekedő biciklisnek.
A sértett nekiütközött a vádlott kocsijának, és a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett.