A Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság egy olyan koncepciót kezdett kidolgozni, amely keretében már a 2023/2024-es tanévtől hangsúlyosabb szerepet kapna az iskolai tantervben a közlekedési ismeretek oktatása, írja a bpiautosok.hu.
Elképzelhető, hogy a diákoknak vizsgáznia is kell majd a közlekedési ismeretekből, mondta Berzai Zsolt alezredes. „A cél az, mondta, hogy egy gyerek ne azért biciklizhessen a főúton, mert már betöltötte a 12. életévét és a KRESZ szerint megteheti, hanem azért, mert már képes és felkészült rá”,
A képzéshez szakmai programot, kerettantervet és módszertani anyagokat is készít majd a Belügyminisztérium az elképzelések szerint, a jelenlegi koncepció értelmében pedig a tanulmányi előmenetelét nem befolyásolja majd, ha a közlekedési ismeretekből nem sikerül valakinek levizsgázni.
Legfeljebb azt eredményezheti, hogy az illető nem mehet például moped vezetői tanfolyamra, valamint más vezetői engedély megszerzését is akadályozhatja az alapképzettség hiánya.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!