Csütörtök reggel nyolc órakor megkezdődött a 2022/23-as tanév szerte az országban. Sok iskola környékén ilyenkor szinte lehetetlen autóval közlekedni.
Ezen a helyzeten próbál meg segíteni szeptember 1. és 30. között a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelet.
Bercse László rendőr alezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője lapunknak elmondta, az egy hónapig tartó akció keretében minden hétköznap reggel hét és nyolc, valamint délután kettő és négy között hét iskolánál segítik a közlekedést a rendőrök.
Ezek alapján a következő iskoláknál, illetve nagy forgalmú helyeknél lehet számítani rendőrökre:
Vannak hiányos helyek
Akad azonban olyan iskola Szombathelyen, ahol nem lesz rendőri irányítás, mégis szükség lenne rá. Kollégánk ma reggel a Zrínyi utcában óriási közlekedési káoszt tapasztalt, mellyel évekkel ezelőtt már mi is foglalkoztunk
Autóhegyek és idegeskedés az iskolák előtt 2014. September 19. 07:56 .
Olvasóink is bizonyára tudnának nehezen kezelhető helyszíneket mondani.
Hogy a szülők miért autóval hozzák a gyerekeket iskolába, és miért akarnak a főbejárat előtt megállni, az egy másik történet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!