Péntek délelőtt van, többszörösen halmozott gyerekzsivaj teríti be a Millenárist, a budai oldal közkedvelt szabadidős-kulturális központját, nem messze a Moszkva tértől. Aki jobban körülnéz, és lát is valamit a nap vakító sugaraitól, az nem csak a rendezvényhelyszínként funkcionáló épületeket veheti észre, de egy olyasvalamit is, aminek látványát eddig legfeljebb csak messzi vidékekhez kapcsolta - oda, ahol még élő csirkék kapirgálnak, az utca lakói köszönnek egymásnak, és nem robog el a ház előtt percenként ötven autó. Egy veteményeskert virít ugyanis a helyszín szélén, benne retekkel, eperrel, hagymafélékkel, fűszernövényekkel, salátával, minden földi jóval. Lecsós Kertnek hívják, és sokféle ember gondozza benne a maga kis földkockáját, nagymamától az egyetemistán át a színházigazgatóig.
Nem ez az egyetlen ilyen, a - földműveléshez még kötődő - falvak világát megidéző terület Budapesten: az elmúlt években gombamód kezdtek szaporodni az úgynevezett közösségi kertek, amik alulról jövő, civil szerveződésként arra vállalkoznak, hogy a szürke nagyvárosban lebontott házak után maradó foghíjaknak, kihasználatlan telkeknek új értelmet adjanak.
Az ötlet nem légből kapott: ez a típusú kertészkedés Európa nyugati országaiban és a tengerentúlon már évtizedek óta jelen van. Sőt, története egészen a harmincas évek gazdasági kríziséig, majd az azt követő második világháborúig is visszavezethető, amikor az élelmiszerhiány miatt egyesek az utolsó talpalatnyi földet is megművelték a házuk körül. Ma csak New Yorkban ötszáz közösségi kert működik, Amerikában és Kanadában pedig 18 ezernél is több.
Nem a vegyszerekre, igen a barátkozásra
A jó példát állító "mozgalom" éllovasa itthon a Kortárs Építészeti Központ, aminek munkatársai már 2010 óta azon fáradoznak, hogy létjogosultságot szerezzenek a közösségi kerteknek. Nem véletlen az akarás, hiszen egy ilyen kert lényege nem merül ki a finom terményekben: a KÉK szerint mindez sokkal inkább szól a szemléletváltásról, hiszen követhető példát mutat a környezettudatos életmódra - hiszen vegyszert például nem használhatnak, ez alapszabály -, valamint különböző hátterű embereket kovácsol csapattá, akik annak tudatában ragadnak ásót, hogy valami hasznos dolgot művelnek.
Arról nem beszélve, hogy itt megtanulhatják, hogy
a répa nem csak sárga lehet, a cékla meg lehet csíkos is
- mondta el a KÉK részéről lapunknak Kertész Monika, aki mindvégig bábáskodott az újabb és újabb fővárosi közösségi kertek előkészítése mellett. Amikor pedig tettük volna fel a kérdést, hogyan indulhatott be mindez, amikor a honpolgár köztudomásúlag nem túl nyitott az újra, már vágott is közbe: ők iszonyatosan nagy érdeklődéssel találkoztak, amit jól jelez, hogy a Lecsós Kert 95 darab, egyenként 5-6 négyzetméteres parcellájára négyszeres túljelentkezés volt.Monika elmondása szerint márciusban, amikor kisorsolták a parcellákat, kicsit azért el is akarták tántorítani a jelentkezőket, hogy csak azok maradjanak, akik tényleg komolyan gondolják: ennek jegyében egy profi kertész, a Corvinus Egyetemről érkezett Dr. Fekete Szabolcs vázolta fel, mire számítsanak, hogy a kert nem csak hobbi, törődni kell vele, nyáron például minden nap.
Aki még ezek után is úgy döntött, hogy bevállalja, és jön, azoknak jött a sorsolás. Hozzáteszem: volt, aki még életében nem látott kapát, mégis rettentően lelkes.
Igenis aktív a magyar
Monika gondolataira a Védegyletnél dolgozó Keszthelyi Zsuzsa szavai is rímeltek: ő a nyolcadik kerületi Grund Kert ötletgazdájaként úgy véli,
lehet, hogy a magyar ember kiskapuzik, de ez a találékonyság pont kihasználható, csak egy kapcsolót kell átkattintani, eszközt adni a kezükbe.
Úgy tűnik ráadásul, hogy mások is díjazzák az ötletet, hogy zöldüljön Budapest: az ő közösségi kertjükhöz a terület befeketetője nem csak ingyen adta a terepet, de még a termőföldbe is beszálltak, a talajbevizsgáló cég pedig a "térítésmentes" szót írta válaszul az árajánlatkérésre.Valami tehát elindult, alulról, derűlátóan, vastag borítékok nélkül. A KÉK-esek abban reménykednek, hogy példájukat sokan követik majd, és nem várnak a sült galambra, hanem létrehozzák környékükön a saját kertjeiket. Mert persze szép a balkonmuskátli, de még szebb egy darab föld, amin végre nem ízetlen paradicsom terem, és a saját tenyerünk közül nő ki.
