Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Többen emlékeznek úgy, hogy a Fideszre szavaztak, mint ahányan tényleg megtették

A Momentum közben csendben utolérte az LMP-t.

A kampány és a választások után kissé mérséklődtek a kormánnyal elégedettséget jelző mutatók, ám a HVG számára május végén, 1200 fős reprezentatív mintán készült Medián-felmérés a választók kitartó optimizmusáról árulkodik.

Márciushoz képest 2 százalékponttal csökkent ugyan azok aránya, akik szerint Magyarországon általában véve jó irányba mennek a dolgok, de a derűlátók mostani, 48 százalékos aránya még mindig a második legmagasabb 2006 tavasza óta - derül ki a felmérésből. A válaszadók 45 százaléka inkább reménykedve, míg 38 százalékuk inkább aggódva tekint az ország előtt álló időszakra.

Talán már nem is meglepő, hogy a valóságos részvételi aránynál lényegesen többen (kerek 80 százaléknyian) emlékeznek úgy, hogy áprilisban elmentek szavazni. A

győzteshez húzás

jelensége az idén is megfigyelhető: azoknak, akik emlékeik szerint voksoltak, és meg is nevezték a választott pártjukat,

55 százaléka állította, hogy a Fideszre szavazott (szemben a tényleges, 49 százalékkal).

A többi párt esetében 1 százalékponton belüli eltérések voltak a felidézett és a tényleges listás szavazatarány között, azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a Momentum utolérte az LMP támogatottságát.

Forrás. Medián

A Fidesz teljes népességben mért támogatottsága egyébként valamelyest visszaesett március vége óta (44-ről 41 százalékra), ám még jelenleg is magasabb, mint 2011 januárja és 2018 márciusa között bármikor. A kormánypárt a választani tudó „biztos” szavazók 59 százalékát tudhatja maga mögött, ami lényegesen magasabb arány, mint a választásokon elért listás eredménye.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra