Külföldi diákhitelük kiváltásával hozná haza a diplomás fiatalokat a kormány

Társadalmi egyeztetést kezdenek róla.

A kormány diákhitelük kiváltásával segítené a külföldön élő diplomás magyar fiatalok hazatérését - közölte ma a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Mint írják, a kormány kiemelt célja a külföldön élő diplomás fiatalok hazatérésének támogatása. Ezért egy olyan jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése kezdődik meg a mai nap folyamán, amely lehetőséget biztosíthat az EGT államokban, valamint az Egyesült Királyságban felsőoktatási képzésben résztvevők számára, hogy a tanulmányaik alatt felvett hiteleiket itthon kiváltsák, kedvezményes magyar diákhitellé alakítsák.

A tervezet értelmében a fiatalok önkéntes módon, saját döntésük alapján 2025. január 1-jétől élhetnek ezzel a lehetőséggel. A Diákhitel Központ ugyanakkor köteles minden – ezt igénylő – külföldön diplomát szerző és azt követően Magyarországon munkát vállaló fiatal számára külföldi hiteltartozását maximum 10 millió forint erejéig előtörleszteni, amely által az előtörlesztett hitel kedvezményes magyar diákhitellé alakul át. A tervezet értelmében a külföldi képzés díjára felhasznált hitelt a kamattámogatott, vagyis az ügyfelek számára kamatmentes Diákhitel 2-vel, a szabad felhasználású hitelt a jelenleg 7,99%-os kamatú Diákhitel 1 termékkel lehet kiváltani.

Kiváltás esetén a diákhitelhez kapcsolódó kedvezményeket is igénybe vehetik a hazatérni vágyó fiatalok, így a gyermekvállaláshoz kapcsolódó tartozás elengedést, illetve törlesztés szüneteltetést és a munkáltatók által nyújtható és a Diákhitel 2 törlesztésére fordítható adó- és járulékmentes támogatást is. A tervezet célja a külföldön diplomát szerző és diákhitellel rendelkező magyar állampolgárok magyarországi munkavállalásának ösztönzése, hogy a fiatalok a külföldön megszerzett tudást és tapasztalatot itthon, hazájuk javára hasznosítsák és Magyarországon alapítsanak családot - tette hozzá a minisztérium.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet