Különdíjat nyert a SZOVA Újrahasználati Központja

Év elején nyitott a szakmai zsűri által értékteremtőnek titulált projekt.

A Településfejlesztési Szövetség szakmai zsűrije kitüntetésben részesítette az „Új életet adni a hulladéknak Szombathelyen” című projektet, vagyis a SZOVA Újrahasználati Központját – közölte Facebook-oldalán a szombathelyi önkormányzat.

Mint írják, az Újrahasználati Központ a fővárosi kerületek és megyei jogú városok közül nyerte el az idei év Körforgásos gazdaság különdíját.

Az ünnepélyes díjátadó kedden volt Budapesten a Magnet Közösségi Házban, ahol Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter köszöntőjét követően Horváth Attila és Horváth Soma alpolgármesterek, valamint Horváth Richárd, a SZOVA Nonprofit Zrt. hulladékgazdálkodási igazgatója vette át az elismerést.

Facebook/Szombathely MJV

„Öröm számunkra, hogy lehetőségünk adódik elismerni ilyen és ehhez hasonló értékeket teremtő projekteket” – idézi a szakmai zsűrit az önkormányzat.

Év elején nyitott

Tavaly december elején jelentette be Ami nem kell, leadható, ami kell, elvihető - Újrahasználati Központot nyit a SZOVA 2022. December 09. 15:06 a SZOVA az Újrahasználati Központ létrehozását, ami aztán idén év elején meg is nyitott. Teljes ülőgarnitúra, szekrénysor, kihúzható kanapé tárolási díjért elvihető Szombathelyen 2023. January 10. 14:06

Lényege, hogy itt lehet leadni a nem használt bútorokat, konyhai, háztartási eszközöket, játékokat, sporteszközöket, dekorációkat, könyveket, és minden egyebet. Kivéve a háztartási hulladékot, ruhaneműt és elektromos berendezéseket.

Mészáros D. Zsolt

A leadásért nem kell fizetni, de a helyszínen ellenőrzi a leadandó holmit a diszpécser, abból a szempontból, hogy az lehet-e még valaki számára értékes és használható. Ha igen, akkor átveszik. Aztán a központban közszemlére teszik. Ha valakinek kell, elviheti, de csak akkor, ha kifizeti a tárolási díjat, ami mérettől függően pár száz forinttól, nagyobb bútoroknál maximum 10 ezer forintig terjedhet.

Lehet itt találni a plüssállattól, játéktól kezdve teljes ülőgarnitúrát, ágyazható kanapét, komplett szekrénysort, székeket és foteleket is.

Az Újrahasznosítási Központ kedden és csütörtökön 16 órától 18 óráig, szombaton reggel 8-tól délután 2 óráig van nyitva, a regisztrációhoz személyi igazolványra és lakcímkártyára van szükség. De bármely, magyarországi címre kiadott lakcímkártyát elfogadnak, tehát nem csak szombathelyieket szolgál ki az új központ.


Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!