A Szent Quirinus utcában kerékpározva tűnt fel egyik olvasónknak az a parlagfűerdő, amely az út mindkét oldalán magasodik, kerítéssel elkerített magánterületen. A Körmendi úti Aldi és a Jáki úti temető közötti új utcáról van szó.
Fotósunk is kint járt a helyszínen. Meg is örökítette a gyomtengert. Ha arra járunk, az utca körülbelül egyharmad részében ez a látvány kísér minket. Valószínűleg korábban is ez volt a helyzet, csak amíg nem alakították ki az új utcát, nem volt szem előtt.
Mivel a parlagfűszezon küszöbén állunk, néhány nap múlva lapunk részletesebben is foglalkozik a témával, de addig is találnak néhány közérdekű információt a szombathelyi önkormányzat honlapján.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!