Kutyapártos és DK-s jelöltek indulása ellen is fellebbezett a Tisza, de valamiért a Jobbikot hozták fel indoklásként

A választási bizottság elutasította a fellebbezéseket.

Bizonyos szereplők 40 kutyapártos jelölt, köztük az én nyilvántartásba vételemet is megtámadták azzal a céllal, hogy ne tudjunk elindulni a választáson - erről posztol Sándor Balázs, az MKKP jelöltje és ajkai képviselője.

Sándor mellékelt egy határozatot, amiben a Tisza Párt Bodács Károly, az MKKP egyik Győr-Moson-Sopron megyei jelöltjének nyilvántartásba vétele ellen lebbezett fel. Indoklásként a párt azt hozta fel, hogy szerintük "a Jobbik jelöltje az ajánlóíveket a kiadást követően nagy számban, a törvényben előírt ajánlási küszöböt látszólag meghaladó számú ajánlással visszaszolgáltatta."

Sándor Balázs MKKP/Facebook

"Fellebbező álláspontja szerint a kiadás és a visszaszolgáltatás közötti rövid időtartam, valamint az ajánlások magas száma objektíve alkalmas volt arra, hogy a jelöltállítás törvényességével kapcsolatban visszaélés gyanúját keltse" - áll a dokumentumban.

Hasonló esetről számolt be Dobrev Klára, a DK elnöke, aki szerint "alaptalan, sablonszöveggel benyújtott beadványokkal támadja a Tisza Párt és annak elnöke, személyesen Magyar Péter a Demokratikus Koalíció jelöltjeit." A pártelnök szerint "elfelejtették kicserélni a párt nevét egy korábbi beadványukból, így a DK jelöltjét mint jobbikos jelöltet támadták meg."

A Tisza Párt fellebbezéseit a helyi választási bizottságok elutasították. A Telex megkereste a pártot az ügyben, de egyelőre nem kaptak választ.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2026