Egyre biztosabb, hogy nem lesz érvényes a népszavazás

15 óráig 30,66 százalék a részvételi arány.

Ha a korábbi népszavazási adatokból indulunk ki, akkor 42 és 45 százalék körül lesz a részvételi arány a mai népszavazáson. 15 óráig a választópolgárok 30,66 százaléka ment el, ami több mint öt százalékponttal kevesebb, mint a 2008-as vizitdíjas referendum időarányos adata. Akkor éppen hogy átlépte az 50 százalékot a részvétel.

Vas megyében 35,45 százalék, Szombathelyen 32,04 százalék ez az arány most.

A megyében továbbra is Iklanberény vezet 66,67 százalékkal, ami pont kétharmad. A legpasszívabbak pedig a meggyeskovácsiak, akik közül csak 27.14 százalék ment el szavazni 15 óráig.

Persze, ezekből majd le kell vonni az érvénytelen szavazatot, de arra csak az urnabontás és a szavazatszámlálás után lesz lehetőségünk.

Az országos adatok szerint a falvakban 32,6, a városokban 30,8, a megyejogú városokban 30,1, Budapesten 27,3 százalékos volt a részvételi arány 15 óráig.

Figyelnek a részletekre
Bonyhádi Zoltán

A 2003-as uniós referendumon 27,94, a 2004-es kettős állampolgársági népszavazáson 24,73, a 2008-es vizitdíjas népszavazáson 35,71 százalék szavazott 15 óráig. Ezek közül egyedül a 2008-as részvételi arány lépte át az 50 százalékot.

Itt megnézheti a 9 órás 7,25 százalék szavazott kilenc óráig a kvótanépszavazáson 2016. October 02. 09:42 , itt a 11 órás Kevesen szavaznak, 11 óráig 16,37 százalékos volt a részvétel 2016. October 02. 11:31 , itt pedig a 13 órás Erősödött a szavazási kedv, 13 óráig 23,56 százalék voksolt 2016. October 02. 13:41 részvételi adatokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet