Lady Gaga a könnyűzenei ipar két lábon ugráló ellentmondása: sikerének záloga éppen az, ami egyben a legnagyobb hátránya - vagyis hogy nincsen egy olyan, jól körülrajzolható stílusa, ami csakis az övé, miközben mégis van, de azt egy csomó minden másból kukázta össze. Kylie Minogue-ra rá tudjuk vágni, hogy ő a szende ausztrál szexpillangó, Britney a korábban iskolalányos imidzsben parádézó, ma már kiöregedőfélben lévő szőkeénekesnő-archetípus, Beyoncé a forró csokoládé, Gwen Stefani a kemény kislány, azonban a YouTube-on már több tízmilliós megtekintést elért Lady Gagáról mintha máig nem állna össze a kép százszázalékosan. Túlságosan receptszerű az ő képlete. Túl erős a Pokerface-smink.
Katyvaszelektró és a régi jó ismerősök
Új lemezén mintha ezt satírozná szét egy kiemelőfilccel: helló, egy mixtúra vagyok, és még ha a leglelakottabb összetevőket is veszem elő, a hatásvadászatomnak így is, úgy is áldozatul esel. Emlékezzünk csak a címadó dal - a Born This Way - esetére, aminek ez év februárjában már külön is szenteltünk egy cikket: Madonna több mint húsz évvel ezelőtti dala, az Express Yourself tudniillik pofátlanul domborodik ki belőle.
Egyébként nem csak ebből, de a többi dalból is - nem is véletlenül emlegetik őt a rosszmájúak nyolcvanas évek platinaszőke botrányhercegnőjének gyenge klónjaként -, amik úgyszintén nem átallnak kedves (bár nem feltétlen szívesen látott) ismerősöket feltámasztani a sírból: az Americano a kilencvenes évek lálálázó-latinos slágerszörnyecskéit idézi, a Hair egyszerre rángatja elő a germanoid eurodance-t és a szaxofongiccset, az Electric Chapel pedig a bőrmellénymetál csapatok legveszedelmesebb gitáros kezdéseivel kísérli meg kirúgni a falakat. Mert Gaga mozgatni akar, felrobbantani a táncteret, a monumentalitásra törekvő elektropop alapok legalább efelől nem hagynak kétséget.
Kár, hogy ezek éles karakter híján jórészt elsikkadnak, a legérdekesebb trekk talán épp ezért lehet a Government Hooker, mert ez egy centivel többet mutat fel: minimálos-glitchtechnós startot meg férfihangot, és az üzenete is aktuális ("Dugj meg, te kormány kurvája").
Légy önmagad és a régi jó közhelyek
Mint ahogy az is kézenfekvő, hogy Gaga nem akadt le kedvenc üzenetéről: szupersztároknak születtünk mindannyian, nincs más út, olyannak születtünk, amilyennek, az pedig mindig szép ( "mert Isten sosem hibázik"). A már említett hajorientált darab szintén egy tinédzserforradalmi himnusz ez az aktuális frizurába belekötő szülők ellen, míg a Bad Kids arról szól, hogy rosszalkodni nem is olyan rossz, mert a rosszakban is van valami jó, például a tiszta szívük.
A szövegek amúgy nem hordoznak számottevő kreativitást, egy számban legfeljebb egy-egy olyan érdekesebb metafora hangzik el, mint a "szivárvány szirupot vérzik ő a szívéből", egyedül még a kamunémet kezdésre ( "Nem beszélek németül, de tudok, ha szeretnéd") figyelhetünk fel a Scheiße-ben, amiről már külön fórumtopik is született, hát hogyne.
Összeadunk, kivonunk
25. évét taposó szupersztárunk összegyúrogatott mindent, egy kalap alatt akart metál lady meg befogadható radio gaga lenni - a legnagyobb baj vele mégsem ez, hanem hogy az egész produkció billeg féltávon, sem ilyen, sem olyan, vagyis inkább mindenféle, de nem a szó pepita, hanem inkább szürke értelmében. Ironikusan megközelíteni? Kizárt dolog. A giccsen hiába jó dolog nevetni, ha ezen nem tudunk. Talán mert giccsnek sem jó.
Marad az a megoldás, amit Gaga is javasolt egyik sorában: ha nem tetszik, lehet kotont húzni a fülre. Nem kell kétszer mondani.
