Valójában mennyi lakást építenek a Nyugat-Dunántúlon?

A masszív kormányzati sikerpropaganda egyik mellékterméke, hogy már az igazat sem nagyon hisszük el. Nosza, nézzük meg a számokat.

Alig telnek el hetek úgy, hogy az állami- és pártmédiában ne hallanánk az építőipar újabb és újabb sikereiről.

Múlt hónapban például a kormányközeli Origo adta tudtul öles betűkkel, hogy „Magához tért végre az építőipar”, a termelés 18,5 százalékkal emelkedett, a megkötött új szerződések értéke januárban 211,8 százalékkal nőtt az előző évihez képest, és hogy főleg a főváros és a nyugati-országrész pörgött fel.

És mivel a környezetünkben tényleg látható némi lakásépítési kezd – habár az értékesítés mintha nyögvenyelő lenne -, érdekes megnézni, mit is mondanak a KSH számai.

Forrás: blog21

A folytatást olvassa el Józing Antal blogjában, a blog21-en.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet