Ha egy kétgyermekes, a gyermekeit egyedül nevelő nő minimálbért keres, és kapja mellé a családi pótlékot, akkor már nem kaphat lakbértámogatást - mondta lapunk kérdésére Czeglédy Csaba, a Szociális és Lakásbizottság elnöke.
A magas infláció miatt annyira leromlott a forint, miközben a jövedelmek is nőttek, hogy lakástámogatási rendeletben szereplő összegek irracionálisak lettek. A szabályokat betartva, alig volt olyan igénylő, aki megfelelt a rendeletbe foglalt feltételeknek.
Gyakorlatilag arról van szó, hogy túl alacsonyan volt meghatározva az egy főre jutó jövedelem felső határa, ami felett nem adható a támogatás. Ráadásul a támogatás mértéke is a jövedelemhatártól függ.
Többen kaphatnak támogatást
Ezért a közgyűlés most megemelte a felső határt. A jövőben lakbértámogatást kaphat az, akinél
A módosítástól azt várják, hogy többen kaphatnak lakbértámogatást Szombathelyen.