Ilyen lesz az új szombathelyi városliget - átépítik a Csónakázó tavat

Új híd, úszószínpad, horgászstégek és futópálya is épül a Csónakázó tó körül. Elmentünk a lakossági fórumra.

Mivel nem biofűtőműről volt szó, ezért nem volt olyan paprikás a városházán a hangulat, mint a Vízöntő utcai lakossági fórumon Ők sem akarnak biofűtőművet 2013. March 05. 22:24 . Persze érdeklődők így is voltak, páran csak meghallgatni jöttek el a terveket, de voltak akik konkrét kérdésekkel és javaslatokkal álltak a mikrofonhoz.

Új híd, rendezvénytér és költözik a csónakkikötő

Benkő János, a városfejlesztési Kft. ügyvezetője ismertette a nagy beruházás részleteit. Ebből kiderült, hogy felújítják az emlékműdomb aljában lévő parkolót, bővítik a Mesevár óvodát, a Csónakázó tó szigetére olyan akadálymentes hidat építenek az Árpád utca felől, ami majd elbírja a teherautók és munkagépek súlyát is. A jelenlegi gyalogos híd melletti kavicsos parkoló csapadékelvezetését is kiépítik, illetve új burkolatot kap (aszfalt vagy térkő).

Lesznek még horgászállások, napozóterek, több pad, új sétányok és egy ezer négyzetméteres rendezvénytér, amellett hogy a zöldfelület is növekszik. A közvilágítás és az áteresz is megújul, lesz nyilvános vécé, a csónakkikötő kikerül a szigetről a partra, ahol még csónakraktár is lesz, ahol aztán újabb rendezvényteret képzelnek el. Emellett még kialakítanak egy úszószínpadot is.

Tervek az új Városligetről - Csónakázótó sziget
Ilyen lesz az új sziget
Garai Antal Atom

Az Illés Akadémia jelenleg hetente háromszáz focistával dolgozik, így kinőtték az eredetileg száz főre méretezett helyet. Új öltözőket kapnak, és a meglévő épületre új szintet húznak. Emellett rendezvény-tervekről is hallottunk: Parais István az AGORA igazgatója környezettudatos életmódot hirdető családi programokat szeretne, Németh Zsolt (a sportközpont és sportiskola ügyvezetője) pedig olyan versenyeket képzel el, melyeken Szombathely különböző városrészei, csapatokat állítva mérkőznének meg több sportágban (gyerekektől akár a nyugdíjasokig).

Hol vannak a szobrok és a turisták?

Az első felszólaló megjegyezte, hogy bár látni a projektben az EU-s pénzeket, de az irányt annyira nem, a turizmusra több figyelmet kéne szentelni (ezzel többen egyetértettek). Volt olyan, aki szerint egységként, komplexen kéne kezelni a területet, beleértve a strandot, az uszodát, a Claudiust, a tavat, a sportligetet, kempinget és a Skanzent is.

Hangsúlyozni kéne a szabadidős tevékenységet, mert kevés városban van ennyi minden egy helyen.

- mondta. Erre Vörös-Borsody Csilla, a Savaria Turizmus Non-profit Kft. nevében rögtön reagált, hogy már most is együtt, csomagban ajánlják ezeket a helyszíneket. Lazáry Viktor alpolgármester később kifejtette:

először az infrastruktúra kialakítása a fontos, utána lehet színvonalas programokat ide hozni. Az egész sziget rendbetétele ezeket a célokat szolgálja.

Lazáry Viktor - Lakossági fórum az új Városligetről
Az infrastruktúra adott lesz, a többi a programszervezők fantáziáján múlik
Garai Antal Atom

Kérdezték többen is, hogy hova lettek a szobrok, amelyek régebben a Csónakázó tó körül voltak. Mint megtudtuk, jelenleg arról tárgyalnak, hogy visszakerüljenek-e eredeti helyükre (nem a Csónakázó tóhoz) és helyükre újak kerüljenek-e. Négy szobor biztosan lesz, akár régi, akár új.

A horgászok és az élsportolók menjenek máshova

Szóba került az is, hogy jelenleg helyenként nem igazán fér el a sétányon egy jól kipakolt pecás, és egy arra sétáló család. A fórumon a szemetelés problémáját is érintették, s javasolták, hogy a pecások menjenek inkább a kis tóra, vagy az újperinti horgásztóra. A sporthorgász szövetség képviselője is felszólalt: folyamatosan dolgoznak azon, hogy a horgászok betartsák a szabályokat, ne legyen szemetelés, és nem is tudnak ilyen problémákról, de ezután még jobban odafigyelnek majd. Mint mondták: jó időben akár kétszázan is horgásznak, a kis tó nem elég. Lazáry szerint a szélesebb sétányok és az Árpád utca felől építendő tizenöt stég, és a kis tóra tervezett harmincöt horgászállás megoldást nyújthat majd. Igény szerint még lehet majd más megoldásokat is találni jövőben.

Lakossági fórum az új Városligetről
A sporthorgászok örülnek, hogy rájuk is gondoltak
Garai Antal Atom

Azt is megjegyezte egy hozzászóló, hogy a tó körül elég lenne, ha csak a lakosok futnának, az élsportolók pedig maradhatnának a sportlétesítményekben:

nem kéne mindenkinek ott futtatni a sportolókat, mint ahogy ez más városokban sem divat.

A titokzatos technológia

Sokszor szóba került a tó körüli sétány is, amely esős időszakban nehezen járható, sáros. Eleinte gondolkodtak a rekortán burkolaton, de az nem passzol a közegbe, az aszfalt sem jó megoldás így egy korszerű, a jövőben is jól kezelhető felület merült fel többször is megoldásként. Az egyik hozzászóló végül megkérdezte, hogy mi ez a titokzatos technológia, majd megtudtuk, hogy a mészkőzúzalék lett a kiválasztott, mert az kellő vastagságban terítve jó vízelvezetéssel megfelelő a futóknak és a gyalogosoknak is. A tó körüli közvilágítás is ki lesz építve, erre külön ügyeltek.

Lakossági fórum az új Városligetről
A legfontosabb a futóknak a közvilágítás és a megfelelő talaj
Garai Antal Atom

A sétányt több helyen öblösítik, hogy a padoknál pihenő társaságok, babakocsik mellett könnyedén elférjenek mások is. A vandalizmus ellen a későbbiekben szóba jöhet a térfigyelő rendszer kiépítése, de ahhoz kivonuló szolgálat is kell. A városban épp fejlesztik a rendszert, ha az beválik, akkor vélhetően itt is tervbe veszik egy-másfél év múlva, amikorra körülbelül elkészül a az egész beruházás.

Lakossági fórum az új Városligetről
Parais környezettudatos életmódot hirdető programokat szeretne
Garai Antal Atom
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Ők sem akarnak biofűtőművet

Legalább kétszázan tiltakoztak az új szombathelyi fűtőmű ellen, pedig ez csak egy lakossági fórum volt. Akár az utakat is lezárják.

Kültéri fitneszpark épül a Csónakázótó mellett

Több egészséges mozgás, több sárkányhajózás, s még több turista. Ezek voltak a szombathelyi városvezetés céljai.

Hét kilométeres élménypark a Perintnél

Sétány, bicikliút, piknikpark, mesterséges tó, víziszínpad, szökőkút - és ez csak néhány részlet a Perint-parti tervekből.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet