De ne szaladjunk ennyire előre. Kedd este megnyitott a főtéri jazzsátor, ekkor már túl voltunk az érzelmekkel teli gospelen Glory Hallelujah! – Igazi, pokolian mennyei gospel 2010. June 22. 11:25 . Az időjárásfelelős láthatóan konzekvens, most is fúj a szél, csepereg az eső, tizenfokok vannak júmius végén. Éppúgy, mint a korábbi fesztiválokon.
Füljáratborzongató futamok
Este hatkor még szellős a sátor, egyébként is elég kevesen vannak, többségüknek az improvizációs tábor igazolványa lóg a nyakában. Kissé elhúzódik az első zenekar beállása, már ekkor érezzük, hogy tökéletes hangzás itt nem nagyon lesz. Kicsinek tűnnek a hangfalak, ráadásul a mélynyomók olyan alacsonyra vannak pakolva, hogy beleszólnak a széksorokba. Később több ismerősünk is panaszkodik a hangosításra, ami azért élvezhető.
Főként, mert igazi kvalitású zenészek váltják egymást. Rögtön az elején a Finucci Bros Quartett, amit egy ikerpár visz a hátán. Balogh Roland gitáros és Balogh Zoltán zongorista láthatóan nagyon egy húron pendül, hogy valami képzavart is keverjünk a dolgokba. Virtuózokról van szó, nem véletlen, hogy Roland megnyerte az idei Montreux-i Jazz Fesztivál gitárversenyét.
Latinos hangvételű, modern, jazzrockba hajló zenéjük magával ragadó, lendülete mozgásra késztet. Füljáratborzongató futamok, erős dinamika, hajszálpontos kiállások. Mintha a nagykönyvből zenélnének, ráadásul kívülről nézve könnyedén, szinte kisujjból.
A hat húr teljes spektruma
Méltó társuk a dobos Bárdos „Josh” József, és a hathúros hangszeren operáló Horváth „Plutó” József basszusgitáros. Minket különösen utóbbi nyűgöz le, bejárja a hat húr adta teljes spektrumot, futamaiban nem ritkák a harmickettedek. De alázatosan szolgálja ki a szólóhangszereket, igen, ez is a jazz egyik jó tulajdonsága.
Balogh Roland félidőben gitárt cserél, a félakusztikus helyett jön a rockos gitár, és – bizony – a jazzes szólók nagyon jól tudnak szólni torzítóval is. Szóval, lendületes, virgázós latinos jazzrock nyitja a főtéri koncertek sorát.
Közben a széksorokban megpillantjuk Feiszt György tanácsnokot is, aki közismert jazzrajongó. Le sem veszi a szemét és fülét a színpadról, egy ismerős mondja mellettünk, az első nap beül a színpad elé, az utolsó nap aztán többször kell szólni neki, hogy vége van, mert ő még maradna.
Latin jazzből kicsit sok….
De más ismert arcok is vannak, ez itt egy féligmeddig zárt tűrsaság, még ha többségükkel csak évente egyszer találkozunk. Szinte ugyanazok az emberek, akiknek már a törzshelyük is megvan, mint egy munkahelyi értekezleten.
Folyamatosan telik a sátor, persze, hiszen a következő csapatban itt lesz Lattmann Béla, aki évekig oktatta a bőgőt és a basszusgitárt az improvizációs táborban, és itt lesz Horváth Kornél ütőhangszeres is, aki jó harminc éve állandó közreműködője az igényesebb és nagyobb koncerteknek, jazz formációknak. Őket Csanyi Zoltán zongorista, Lamm Dávid gitáros és Szendőfi Péter dobos egészíti ki, így jön létre a Csanyi Zoltán – Lattmann Béla Band.
Sajnos azt kell írnunk, nem volt igazán szerencsés a két zenekar egymás utáni fellépése, stílusuk ugyanis nagyon hasonló. Lattmannék éppúgy lendületes, latinos jazzt játszottak, rengeteg ritmusváltással, kiállással, szólóval, virgázással. Profi előadás, magas szintű hangszertudás, remekbe illő hangszerelés. Csak túl sok így együtt…
A hőskor stílusa
Nem véletlen, hogy szemerkélő eső ellenére egyre többen ácsorognak a sátor előtti, dohányzónak kinevezett kis területen, és a tavaly félbeszakadt beszélgetéseket folytatják. Így teszünk mi is, de közben a műsorfüzetet böngésszük, hogy a következő fellépő, Benny Golson vajon milye nagy neveknek is ért zenét, szöveget, hangszerelt közel 65 éves pályafutása alatt.
Bizony, a névsorban szerep Benny Goodman, John Coltrane, Miles Davis, Sammy Davis Jr., Ella Fitzgerald, Peggy Lee, Diana Ross, a The Animals, és még hosszan folytathatnánk a felsorolást.
Fellépésük előtt teljesen lecsupaszítják a színpadot, aztán újra berendezik, látható, hogy itt klasszikus jazz következik, hiszen jön a hangversenyzongora, a minimáldob, a nagybőgő. Nem is csalódunk ebben, jó félóra múlva megszólal a jazz hőskorának stílusa, a swing. Kevesebb a virgázás, visszafogottabb a hangszerelés, de nagyon profi és nagyon ütős.
A legjobb gyógyszer öregedés ellen…
Azért itt is vannak szólók, még az elején elővezetik a dobszólót, a nagybőgős vonóval virgonckodik. Itt egy szubjektív megjegyzés következik, a nagybőgősöket sok helyen még a klasszikus, fordított vonófogásra tanítják, és addig nem is engedik tovább, amíg azt el nem sajátítja. Gilles Naturel azonban – jó jazzes szokás szerint – marokra fogja a vonót, és úgy hozza vele a tizenhatodokat, harminckettedeket, hogy egy vérbeli klasszikus zenész is megnyalná utána a vonó húrjait.
De azért alapjában véve a nyugodt, megbízható, nagyon egybenszóló swing a lényeg, közben azért kijön a rutin, a tudás. Persze, ők azért már régóta a pályán vannak. – Legalább 300 év van a színpadon – halljuk mellettünk, és tényleg. De a kornak csak a pozitívuma, a tapasztalat jön le ebből. Hiába, öregedés ellen a legjobb gyógyszer a zene…
Folytatás ma este a blues nappal Benny Goldson és világhírű gospel Szombathelyen 2010. June 05. 14:28 .
