Lázár elment sajnálkozni Kőbánya-Kispest vasútállomás állapotán, Vitézy jelezte: ő kaszálta el a fejlesztését

A miniszter azt szerette volna megmutatni, hogy miből is kell neki várat építeni. Vitézy arra is rámutatott azonban, hogy miért.

„Megígértem, találkoztunk. Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselőjének kérésére bejárjuk a Kőbánya-Kispest vasútállomást. Szívesen elkísérem az ellenzéki képviselőtársaimat egy-egy ilyen terepszemlére, de pontosan tudom, hogy miből kell várat építenünk. A KöKi-n is van feladat bőven” – írta Facebook-oldalán Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfő délután.

Nem sokat késett a reakcióval Vitézy Dávid, aki jelezte, hogy "ha Lázár miniszter úr a nagy megdöbbenés közepette esetleg a felelősőket keresné, emlékeztetném: ő maga állította le Kőbánya-Kispest vasútállomás fejlesztését, amire még uniós forrás is volt. A vonatkozó közbeszerzést a BFK 2022-ben írta ki, amit aztán a vasútfejlesztéssel foglalkozó szakembergárda kirúgásával egyidejűleg Lázár János visszavonatott az ismert »NEM! SOHA!« feliratokkal általa összefirkált beruházási táblában. Az állomás fejlesztése a repülőtéri vasút megépítéséhez is szükséges lenne, de az a beruházás se lépett előre egy tapodtat sem ebben az elmúlt két és fél évben."

Lázár a Kökin
Lázár János / Facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet