Legyen az első óra ingyenes a kőszegi fizetőparkolókban!

Ezt szerené elérni az Összefogás Kőszegért Egyesület. Az összes parkolóórára kiragasztották a felhívást.

Neked is jár egy óra - ez olvasható a kőszegi parkolóórákon. A tacepaókat az Összefogás Kőszegért Egyesület ragasztotta ki azzal a céllal, hogy a városvezetés fontolja meg, hogy a város fizteő parkolóiban az első óra ingyenes legyen.

Ilyen felhívások lepték el a kőszegi parkolóautómatákat
nyugat.hu

Az egyesület állítja, hogy a városnak szinte minimális bevétele van a parkolókból befolyt összegből. Ezért is lenne egy gesztus az, hogy az első órában a leparkolt kocsik után nem kellene fizetni.

A dolog olyan szempontból is érdekes, hogy a döntést azok az emberek hozzák meg a fizető parkolásról, akik aztán később, nem kell, hogy fizessenek a parkolásért

- mondja az egyesület vezetője Harkai Norbert. Ezért is dobtuk fel a labdát, hogy a városvezetők gyakorlajanak egy gesztust és szavazzák meg, az első óra ingyenességét.

Legyen az első óra ingyenes
nyugat.hu

Az egyesület Facebook-oldalát érdemes lesz figyelni, az akciót indítók ugyanis azt ígérik, újabb felhívással próbálnak meg még nagyobb visszahangot kelteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet