Lehet, hogy hamarosan nem a postás viszi a nyugdíjat

Legalábbis Varga Mihály pénzügyminiszter szerint ez is az elektronikus fizetések előmozdítására vonatkozó célok között szerepel.

A portfolio.hu számolt be tegnap arról, hogy újabb ülést tartott a Nemzeti Versenyképességi Tanács, melyet követően pedig Varga Mihály ismertette az ülés lényegét. Itt elhangzott, hogy

az elektronikus fizetések terén olyan intézkedési javaslatok, célok merültek fel, mint például a nyugdíjak és szociális transzferek bankszámlára utalása.

Hosszú távon az a cél, hogy minél inkább utalással valósuljanak meg ezek a kifizetések. Jelenleg a nyugdíjak esetében ez az arány 50 százalék, ezt szeretnék felgyorsítani - mondta a pénzügyminiszter.

Emellett azonban az 5 fő feletti munkáltatóknál a munkabérek kifizetése hosszú távon kötelezően utalással történhetne, de a vállalkozásoknál is csökkentenék a készpénzfizetési korlátot, illetve a szociális számlát is bevezetnék.

Minderre pedig azért lenne szükség, mert az európai országok között

Magyarországon az egyik legmagasabb a készpénzhasználat aránya

a javaslatoknak köszönhetően a készpénzhasználat csökkentésén keresztül 150 milliárd forintot lehet megspórolni. Ez átcsatornázást jelent a fekete gazdaságból a fehér gazdaságba.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta azonban, hogy a nyugdíjak esetében nem szeretnék kötelezővé tenni a juttatások bankszámlára utalását,

elvi célként vizsgálja meg majd a kormány ezt.

Nem szeretnénk senkit sem kellemetlen helyzetbe hozni, az ország egyes területeit külön-külön megvizsgálják - mondta a lap szerint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság