Előre leszögezem: nem vagyok elfogulatlan. Mindig is nagyon kétes érzelmeket tápláltam a rap műfaja iránt. Egyrészről csodálom azt az erőt és energiát, amivel a '70-es évek Amerikájában kirobbant ez a szubkultúra. Mint azelőtt a blues, majd a rock ’n roll, úgy a rap is az elnyomott és szegény sorban élő fekete közösségek eszköze volt arra, hogy sajátos módon önthessék zenébe érzelmeiket.
Számos rapper olyan szövegekkel állt színpadra - ráadásul nem ritkán improvizálva -, hogy sok elismert költő is csak kulloghat utánuk.
Másrészről ma tízből kilenc esetben (és akkor még lehet, hogy kegyes vagyok) arról szól egy rapszám, hogy az előadó mekkora eszetlen nagy király, rengeteg pénze van és mindenki más amúgy is csak egy csicska. Ezeknek a számoknak a változatossága pedig kimerül abban, hogy előadóik valami népszerű és aktuális témába csomagolva tudatják velünk, milyen menők.
Nem történt ez másként most sem, hogy kitört a korona járvány.
Itt van még néhány példa arra, hogyan lehet elbaromkodni a témát és egy pár nap alatt teljesen elfelejthető rapszámot írni róla.
Az ellenpélda.
Kovács András Péter ugyan nem rapper, hanem humorista, de ez egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy színvonalában messze felül múlja fenti előadóművészeinket.
A tőle megszokott szellemességgel és humorral közelíti meg a koronavírus témáját, közben mégsem merül ki a produkció szenzációhajhászásban - a helyzet komolyságára és az óvintézkedések betartására hívja fel a figyelmet.
Nem igaz, hogy a koronavírusból nem lehet viccet csinálni, csak bizonyos határokon belül kell maradni. Hogy ezt a határt a cikk szereplői közül átlépte-e bárki is, mindenki döntse el maga.
