A 36 éves Lisa Scopes erősen ittas állapotban volt, amikor kihívták a Nyugat-Sussexben található wicki lakásához a rendőröket. A nő akkor sem higgadt le, amikor a két rendőr megérkezett, továbbra is a agresszív volt, és fenyegette őket.
Végső fegyvere azonban nem az erőszak volt, hanem a köhögés: többször is ráköhögött a rendőrökre, amikor azok próbálták kikérdezni.
A nő célirányosan a rendőrök arcára célzott a köhögés során, és azt is elmondta, reméli mindketten elkapják tőle a vírust. Azt állította ugyanis később, hogy napok óta házi karanténban van, mivel lázas, ám azt végül nem erősítették meg, hogy koronavírussal fertőzött-e. A két rendőrt az intézkedés után a biztonság kedvéért letesztelték, egyikük sem kapta el a vírust.
A márciusban lezajló incidensnek most tett pontot a végére a bíróság, miután Scopes elismerte az erőszakos fellépést, fél év börtönre ítélték.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!