Több lengyel városban megbénították a közlekedést az abortuszpárti tüntetők

Többek közt Varsóban is közlekedési csomópontokat torlaszoltak el hétfőn.

A közúti blokádok országszerte 16 órakor kezdődtek, Varsóban több forgalmas kereszteződést, köröndöt zártak el a közösségi médiában szerveződő csoportok.

A gyalogos tüntetők mellett az abortuszpárti mozgalom jelképeivel ellátott személygépkocsik is részt vettek a forgalom megbénításában. A tiltakozók több helyen vörös festékkel öntötték le az úttestet.

A gyülekezők – többségében fiatalok – a „Nők háborúja”, „Nők forradalma”, „A kormány nem magzat – eltávolítható”, „Az én testem – az én döntésem” feliratú transzparenseket tartottak, láthatóak voltak a melegjogi és az anarchista mozgalom jelképei is.

Több helyszínen a tömeg vulgáris jelszavakat harsogott, kormányellenes kiáltások is felhangzottak.

A varsói tiltakozók egy része este az alkotmánybíróság székhelye elé vonult. A fővárosban délután két tiltakozó nőt autó ütött el, majd elhajtott. Az egyik nőt könnyű sérüléssel kórházba vitték.

A koronavírus-járvány miatt szombattól érvényes gyülekezési tilalom ellenére a rendőrség nem avatkozott be, csak egyes tiltakozókat igazoltattak. Waldemar Kraska egészségügyi miniszterhelyettes egy tévéinterjúban kifogásolta a járvány alatt szükséges távolságtartás hiányát a tömegben. Ennek kapcsán „biológiai bombáról” beszélt, figyelmeztetve: a tüntetőktől megfertőződhetnek idősebb családtagjaik.

Előző nap a tiltakozók több helyen megzavarták a vasárnapi ünnepi szentmiséket, számos templom falát az „Abortusz OK” jelszóval firkálták össze, sértő kiáltásokat intéztek hívek, papok felé. Poznanban megrongálták Szent II. János Pál pápa emlékművét.

A történtekre reagálva Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, főügyész közölte: tekintettel a hívek iránti „példa nélküli agresszív magatartások eszkalálódására”, a vallási kultuszhelyek megbecstelenítésére, ügyészi felügyeletet rendelt el a vonatkozó bűntetőjogi eljárások felett.

A jogi közlönyben egyelőre nem közzétett csütörtöki döntésében az alkotmánybíróság megerősítette 1997-es ítéletét, amely szerint az emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik. Ennek alapján a bírák alkotmányellenesnek találták az 1993-as magzatvédő törvényben foglalt abortusztilalom alóli egyik kivételt, amely a terhesség bármelyik szakaszában alkalmazható volt, amennyiben az orvosi vizsgálatok a magzat súlyos betegségét, sérülését feltételezték. E kivétel alapján a leggyakrabban a Down-szindrómás magzatok anyján végeztek terhességmegszakítást.

A két további – a nemi erőszak következtében fogant életre, valamint az anya életét veszélyeztető terhességre vonatkozó kivétel – továbbra is érvényben marad.

Az alkotmánybíróság azt is kimondta: a megfogant életnek nem pusztán biológiai létét, hanem a születés utáni méltó életkörülményeit is biztosítani kell. A családügyi miniszter kedden a szejmben ismerteti a fogyatékkal élő gyermekek gondozását támogató program bővítését.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek