Leül tárgyalni a kis benzinkutak képviselőivel a kormány

Eddig még csak nem is válaszoltak a levelükre.

Holnap, hétfőn a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kezdeményezésére és az érdekképviselet részvételével, a független üzemanyagkutasok képviselőinek bevonásával, egyeztető tárgyalást tartanak az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztériumban, írja a  Népszava .

A lap értesüléseit Perlusz László VOSZ-főtitkár is megerősítette. Ez teljes fordulat, mert a mintegy száz „független” üzemeltető által a múlt héten aláírt, módosítási javaslatokat is felvető levélre az ITM nem válaszolt.

Ismeretes, hogy a kormány üzemanyagár-stopja miatt mostanra közel ezer kicsi, jellemzően családi tulajdonú, de saját térségük ellátásában kulcsszerepet játszó benzinkút került a csőd szélére, több már be is zárt, illetve jelezte, hogy le szándékozik állni, mivel az üzemanyagok nagykereskedelmi ára annyira elszállt, hogy a hatósági árú lakossági tankolásokon már csak veszíteni lehet.

A VOSZ-t Perlusz elmondása szerint szintén a kisebb kutakat üzemeltető, a kialakult helyzet kormányzati orvoslását kérő tagjai kérték fel közvetítésre. A VOSZ javasolja a minimális nyereséget biztosító kiskereskedelmi árrés fixálását, a nagykereskedelmi ár szabályozását, célzott állami támogatásokat és kedvezményeket, illetve május 15-e után az ármaximálás biztos eltörlését – idézi a 168ora.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság