Lezárták az Erzsébet hidat Budapesten, mert egy férfi a pilléren ücsörgött – Frissítve

Május 12-én, kedden reggel 7 óra 20 perckor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy egy férfi felmászott az Erzsébet híd budai hídfőjénél a híd pillérjére – közölte a rendőrség.

Frissítés:

A férfit, aki felmászott a hídra, lehozták a Katasztrófavédelem munkatársai. A rendőrök a híd lezárását feloldották, a forgalom újra zavartalanul halad – közölte a rendőrség.


Korábban írtuk:

Először csak két forgalmi sávot zártak le a rendőrök a híd Pestről Budára vezető oldalán, mert a férfi a híd pillérén ült. Dobó Katalin, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese akkor azt mondta az MTI-nek, hogy torlódásra kell számítani, mert a forgalom egy sávon haladhat.

Rövidesen aztán jött az újabb hír, hogy már teljesen lezárták az Erzsébet hidat a közúti forgalom elől a mentés idejére.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek