Lezuhant egy épület tetejéről és meghalt egy 15 éves fiú kedden a Veszprém-Szentkirályszabadjai repülőtér melletti elhagyatott területen – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
Nagy Judit elmondta: az ügyben bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a rendőrség általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!