Kilép pártjából az LMP egyetlen EP-képviselője

Nem tud közösséget vállalni volt pártja új politikai irányvonalával.

Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője – írja az Index. A lap szerint Meszerics levélben tájékoztatta elhatározásáról és annak okáról a párt elnökségét, amiben azt is közölte: hétfői hatállyal lép ki, és kedden, a Facebookon hozza nyilvánosságra a döntést.

Meszerics Tamás
Beliczay László / Index

Meszerics azt írja, az LMP-kongresszus eredményének ismeretében, hosszú, alapos megfontolás után döntött arról, hogy elhagyja az LMP-t. Az EP-képviselő szerint mostanra olyan jelentőssé vált a távolság politikai meggyőződése és a párt irányvonala között, hogy az LMP-tagságát október 22-én megszünteti.

A tavaszi választások óta forr a levegő az LMP-nél. Nemcsak pozíciójából távozott Hadházy Ákos kilép az LMP-ből 2018. June 20. 10:12 a két volt társelnök, Hadházy Ákos Hadházy Ákos: Borzasztó nagy baj lesz, ha nem csatlakozunk az európai ügyészséghez 2018. October 10. 10:12 és Szél Bernadett, ők is kiléptek a pártól Szél Bernadett otthagyta az LMP-t 2018. October 01. 15:22 .

A párt a hétvégén választotta meg Társelnökké választották Demeter Mártát az LMP-ben 2018. October 20. 15:33 új társelnökét, Keresztes László Lóránt mellé Demeter Máriát, akit csak a kongresszuson résztvevők kétharmada támogatott. Keresztes, valamint a párt elnökségének tagja, Ungár Péter az elmúlt hetekben többször az LMP-Jobbik együttműködésről Az LMP társelnöke szerint egyetlen innovatív lehetősége van a pártjának, összeborulni a Jobbikkal 2018. August 18. 11:26 beszélt, Ungár ennek részeként javasolta azt is egy belső levélben, hogy álljanak ki Puzsér Róbert főpolgármestersége Puzsér Róbert lesz Tarlós István legnagyobb kihívója? 2018. October 11. 00:01 mellett.

Kisebb vihart kavart az is, hogy Meszerics, bár ellenzéki párt delegálta az EP-be, nem szavazta meg a Sargentini-jelentést, illetve nem szavazott a jelentésről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet