Szívem szakad meg, de tényleg - ez volt az első gondolatom akkor, amikor kijöttem a moziból. A letargikus hangulatom pedig több forrásból is táplálkozott. Egyrészt, hogy végső búcsút vettünk Hugh Jackman Rozsomákjától (ezzel én el is döntöttem a Farkas vs Rozsomák vitát). Másrészt pedig, hogy így vettünk búcsút tőle. Mert hol van már az a régi dicsősége a mutánsoknak, és hol van a kőkemény, véres, borús, kérges hangulat, amit annyira ígértek a Logan kapcsán? Na, toljunk be egy Johnny Casht és vitassuk meg ezt a filmet.
2029 van. A mutánsoknak lassan hírmondója sem maradt. Logan, az X-Men egykori rajongott hőse most limuzinsofőrként keresi a mindennapi viszkire valót, közben pedig próbálja gondozni a szellemileg teljesen leépült Xavier professzort. Poros, útszéli western hangulatban próbálnak meg túlélni, amíg csak lehet.
Amíg pedig a profnak az esze, addig Logannek lassan a teste mondja fel a szolgálatot. Az adamantium felemészti, és mivel öngyógyító képessége öregedésével lassul, így a fémmérgezés lesz a végzete.
Fájó látni egykori hőseink hanyatlását és gyarlóságát.
Olyan bizarr érzés, mintha mi kapnánk azokat a pofonokat a suttyó kis pitiáner gengszterektől, amiket Rozsi a nyitójelenetben kap. Ő, aki egymaga elintézett egy szakasznyi katonát, most kétségbeesetten ordít, fájdalomtól torzult arccal.
Tizenhét évvel ezelőtt találkoztunk vele először. Akkor a képregényfilmek egyik nagy megújítójának számító X-Men egy csapásra híressé tette Jackmant és Rozsomák karakterét is (mármint azok között, akik korábban nem olvastak Marvel képregényeket.) A színész azóta forrt egybe a figurával, és sokan - köztük én is - rajta nőttek fel. Ennyi idő alatt a felületes ismeretség "barátsággá" vált. Így nem csoda, hogy sokakat gyomorszájon vágott, hogy az X-Men egyik legerősebb tagja, az elpusztíthatatlan Rozsomák, épp olyan gyarló és emberi lett, akár csak mi.
James Mangold pontosan ilyen búcsút szeretett volna megkomponálni a szivarozó barkókirálynak.
Egy sorsa által elkerülhetetenül elgyötört, megtört, minden szerettét és barátját elveszített, magára maradt, sántító, öreg és lesajnált szuperhőst szeretett volna ábrázolni. Aki végső búcsúja előtt még csak emberségből sem próbál meg jelesre vizsgázni. Csak egyszerűen mindenki hagyja őt békén, és kész, ennyi.
Ez a fajta apátia pedig remekül is működik egészen a film első harmadáig. Utána azonban mintha megbotlana a sztori, a karaktereket kezdeti viselkedésmintájukból ki-kibillentő folytatás következik. A film második harmada a roadmovie-jelleggel még akár lehetett volna egy Walking Dead-szerű, megyünk valahova, de sosem érkezünk meg típusú sztorivezetés. Kiválóan illett volna abba a felvezetésbe, amit a film az első percektől kapott. Azonban sajnos Logan utolsó kalandja sem lehetett mentes a szokásos fröccsöntött másodvonalbeli megoldásoktól.
Mert oké, az akár rendben is van, hogy mégiscsak a műfaj sajátossága a jó győzedelmeskedése az aljas gonosz felett, a hősök ezért lesznek hősök. De hogy Logan, mindannyiunk kedvenc Rozsomákja egy ennyire kiszámítható és aztán giccses búcsúval intsen pát a gyöngyvászontól, azt én - ha csak enyhén is - de kínosnak éreztem.
Vannak ennek a filmnek hibái. Akadozik is, na meg kicsit megint sok nyersanyag maradt benne a vágás után. De mégis, könnyezünk és szomorkodunk. Nincs vidám cameo, nincs stáblista utáni jelenet. Csak a sötétség van és az X a fejfa helyén. Hugh Jackman, Rozsomák, élt 17 évet.
Értékelés: 6,5/10.
Akinek ajánlom: Akik nem szeretik a túlságosan heroizált karaktereket, ezt a filmet tuti bírni fogják.
Akinek nem ajánlom: Azoknak semmiképpen sem, akik nem akarnak sírni kedvenc hősük szemlehunyásán.
