Augusztus 20-a kedves nap a magyar embernek. Államunk alapítását, államalapító szentünket, I. István királyt és az első búzát is ezen a napon ünnepeljük.
És ha még lehet fokozni az ünnepi hangulatot, Szombathelynek sikerült, mivel ezen a napon adták át a 2020-as sajtófotó díjakat
Új helyszínen, új időpontban – idén is díjazták a legjobb szombathelyi sajtófotókat 2020. August 20. 17:45 a helyi sajtó fényképészeinek.
Kollégánk szíve is megtelt örömmel és büszkeséggel, mikor látta, hogy a Weöres Sándor Színház aulájában micsoda megbecsülésben lehet része egy tehetséges fotósnak. Az öröm azonban nem tartott sokáig.
Az átadóra kerékpárral érkezett, de onnan már gyalogszerrel távozott. Az esemény ideje alatt ugyanis valaki a színház főbejárata előtt megfújta szeretett vas – vagyis inkább alumínium – paripáját.
Számára ez nem csak azért fájdalmas, mert az a kerékpár egyedi volt, hanem azért is, mert a mindennapi munkavégzés elengedhetetlen kelléke is.
Aki esetleg látja a kerékpárt Szombathely utcáin, vagy tudomást szerez a hollétéről, kérjük, segítsen visszajuttatni azt jogos tulajdonosához. Erőszakos cselekvésre senkit sem buzdítunk, de a feljelentés megtörtént, így értesítheti a rendőrséget, hogy megtalálta a lopott biciklit.
A kétkerekű leírása: fekete országúti váz, országúti kerekek, fekete-narancssárga nyereg, fekete bikaszarv kormány.
Különleges ismertetőjegyek: Fekete bohócduda a kormányon, fehér Rolling Stones logó a kormánycsövön, törött kulacstartó a vázon
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!