Lövöldözés az USA-ban, öt halott, egy sebesült

Egy autómosónál kezdtek el lövöldözni.

Lövöldözés volt a pennsylvaniai Pittsburghtől délre, öt halottról és egy sebesültről számolt be a rendőrség.

A lövöldözés Pittsburghtől mintegy 90 kilométernyire délre, a marylandi határ közelében lévő Saltlickban történt, a település autómosójánál. A helyi rendőrség közlése szerint két férfit és két nőt találtak holtan, két sebesültet kórházba szállítottak, egyikük a kórházban meghalt.

A lövöldözést vasárnap hajnalban követték el. A helyzetet a rendőrség egyelőre még csak feltárni próbálja, de feltételezése szerint az elkövető is az áldozatok között van. Az áldozatok kilétéről nem adtak tájékoztatást, a rendőrség közleményben nyugtatta meg a helybélieket, hogy a közösséget "nem fenyegeti közvetlen veszély".

Robert Broadwater rendőr a Pittsburgh Post-Gazette című lapnak azt mondta: egyelőre nem tudni, mi lehetett az elkövető célja, de biztos, hogy kábítószer nem játszott szerepet a gyilkosságokban. Elmondta azt is, hogy két holttestet egy kisteherautóban, két áldozatot pedig az autómosó műhely előtti parkolóban találtak meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló